Törökország nyugati részén, az Égei-tenger partvidékén járunk. A térség legnagyobb városa a több mint négymillió lakosú metropolisz, Izmir. Ottjártunkkor, október legvégén a helybeliek békésen sütkéreznek, beszélgetnek, iszogatnak a tengerpart mentén hosszan elnyúló kőfalon.

Éppen száz évvel ezelőtt, 1923. október 29-én a Mustafa Kemal Atatürk által vezetett nemzeti erők ebben a városban kiáltották ki a Török Köztársaságot, kiűzve az I. világháború után az Oszmán Birodalmat feldaraboló nyugati hatalmakat. A centenáriumra emlékezve a szokásosnál is több török nemzeti jelkép (általában az Atatürk arcképével megjelenített félholdas lobogó) díszelgett a házak homlokzatán.

Később innen kétszáz kilométerre délre, a Muğla-i régió egyik kisvárosában, az Atatürk-sereghez csatlakozott egykori irreguláris haderő hagyományos viseletében, eső áztatta ponyvák alatt vár minket két helybeli nő és egy férfi. A zápor néhány percre elcsitul, így megnézhetjük a sereg tradicionális, honvédelemre felhívó, szimbolikus táncát. Az előadók mindezt egy több mint kétezer éves olajfa tövében prezentálják.

Az olajbogyó termesztés gyökerei egészen az időszámításunk előtti négyezredik évig nyúlnak vissza, az ókori Mezopotámia, a mai Izrael és Libanon területére.

A Földközi-tenger partvidékét a Közel-Kelettől egészen Portugáliáig meghatározó olajfák történetében egyáltalán nem megszokott, sőt, „kirívó példának számít, hogy egy fa még ennyire idős korában is teremjen, és változatos állagú és ízű gyümölcsöt, valamint extra szűz olívaolajat adjon" – magyarázza az ATA AĞAÇ olajfaliget vezetője. Még akkor is, hogyha egy átlagos olajfa („minden fák elődje") igencsak szép kort él meg, 300-400 éven át lehet az ágairól szüretelni.

Apropó, szüretelés! A gyümölcs betakarításának ideje az őszi hónapokra, leginkább október-november tájékára esik. A bogyó színe attól függ, hogy a szüret mely időszakában szedik le a fáról: ha korán, akkor zöld színű, (az extra szűz olívaolajat is ebből a fajtából nyerik), ha később, a szüret legvégén, akkor feketés színű, és a textúrája valamint az íze is az idő előrehaladtával változik.

Érdekesség, hogy egyáltalán nem csak étkezési célokra használják fel az olívaolajat. A korábban említett olajfaligetben többféle parfümöt, kozmetikumot, bőrápoló, arctisztító szereket készítenek belőle. De az emésztés elősegítése, a gyomor egészségének megőrzése érdekében is ajánlott minden nap egy-egy kupicával elfogyasztani.

Az ATA AĞAÇ ligetben, a hegyek között több tízezer olajfát szüretelnek le minden évben, de az ehhez hasonló méretű kertészetek ezen a környéken némi túlzással minden utcasarkon megtalálhatók.A félsziget belseje felé haladva, Urla községben már időszámításunk kezdete előtt hatszázban kifundálták annak a módját, hogy hogyan lehet kiváló minőségű olívaolajat készíteni.A világ huszonhat regisztrált olíva múzeumának egyikében, a Köstem Olívaolaj Múzeumban nyomon követhetjük a technológia több mint kétezer éven át tartó fejlődését. Bár ma is rendkívül fáradtságos folyamat a szüretelés, az olaj kinyerése, a hőskorhoz képest, a mai gépesítésnek köszönhetően már egyáltalán nem okoz akkora nagy fejtörést például az olajbogyó összenyomásából keletkező víz és olaj különválasztása. És bár az eszközök használata rohamosan fejlődött, ma is minden az olajbogyó préselésével kezdődik.

Hozzá kell azonban tenni, hogy egyre nagyobb kihívásokkal küzdenek azok a helyi termelők, akik hagyományos módon próbálnak előállítani organikus ételeket. Egyfelől, mint a legtöbb termény esetében, a klímaváltozás, a felmelegedés negatívan befolyásolja a terméshozamokat. Egyre később érkeznek meg a nagy esők a régióban, és bár az olajfák rendkívül jól bírják a szárazságot, mégiscsak szükségük van a csapadékra.

Jelenleg több mint kétezerféle olajbogyót termesztenek Törökországban (Urla városában például egy különleges, csak ezen a vidéken jellemző gyümölcsöt), ugyanakkor egyre-másra új fajtákat kell nemesíteni, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott körülményekhez.

(Forrás: Turizmus.com)