Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak a Tisza-tó térségében

Sky Travel | 2024.02.16. | Hírek

A programban 17 beruházás kezdődött el és fejeződik be 2024-ben a Tisza-tó TFT működési területén. A nyertes projektek két vármegyét érintenek, Hevest és Jász-Nagykun-Szolnokot.

Hubai Imre, aki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke is, elmondta, hogy a Tisza-tó Program megvalósítása folyamatban van, és hozzátette: ilyen átfogó fejlesztési keretből még nem gazdálkodhattak a Tisza-tó fejlesztésére az állami, az önkormányzati és a versenyszféra érintett szereplői.

Elmondta, hogy a projektek elsősorban a turisztikai attrakciók, az önkormányzati infrastruktúra fejlesztését és a tó jó ökológiai állapotának elérését segítik. Emellett növelik a tó térségében lévő települések gazdasági erejét, népességmegtartó képességét.

Juhász Attila Simon, a Heves Vármegyei Közgyűlés elnöke és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alelnöke kiemelte: térségben gondolkodnak és nem kizárólag a Tisza-tóban vagy annak partjában.

A nyertes projektek közül a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) két projektje már a végéhez közeledik, előreláthatóan idén tavasszal lezárulnak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Tisza-tó Program részletei, a nyertes pályázók listája elérhető a tiszato.info oldalon.

 

A honlapon szereplő információk szerint a beruházások között szerepel például kollégium épületének átalakítása sportturizmus szálláshellyé, kerékpáros pihenő illetve információs pont létesítése, kiállítótér kialakítása.Továbbá kikötőfejlesztés, gyermektábor épületének felújítása, erdőrészlet turisztikai célú fejlesztése, vízügyi beruházások, kútfelújítás, tetőfelújítások, gyógymedence korszerűsítése.

(Forrás: Turizmus.com)

Vissza a hírekhez