München kivetette, majd a tartományi parlament elgáncsolta az idegenforgalmi adót

Sky Travel | 2023.03.02. | Hírek

A bajor tartományi parlament egész Bajorországban megtiltotta az idegenforgalmi adó kivetését, miután München 5 százalékos ágyadó bevezetéséről határozott.

A szállásdíj után fizetendő, 5 százalékos „ágyadó” bevezetéséről döntött szerdán a müncheni városi tanács. A bajor tartományi parlament erre csütörtöki ülésén – a Bajor Keresztényszociális Unió és a Szabad Szavazók koalíciójának parlamenti többségével – módosította a helyi adókról szóló törvényt, és egész Bajorországban megtiltotta az idegenforgalmi adó kivetését –írja a BR24.

München 60-80 millió euró többletbevételt remélt az adó bevezetésétől, amelynek azonban a tartományi kormány szerint negatív hatása lenne a turizmusra.

München vezetése nem nyugszik bele a város határozatának félresöprésébe. Dieter Reiter szociáldemokrata párti főpolgármester már korábban jelezte, hogy egy ilyen döntés esetén perre megy. A tartományi parlament mostani határozatára azt mondta: Felső-Bajorország kormánya állandóan nyomást gyakorol rá, hogy növelje a költségvetési bevételeket, és most ugyanez a Bajor Szabadállam megtiltja a bevételek növelését.

A főpolgármester hajánál előrángatott indoknak tartja azt is, hogy az ágyadó miatt kevesebb vendég érkezne a szállodákba. Mint elmondta, a müncheni sörfesztiválon minden évben emelkedik a sör ára, és eddig nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb látogatója lenne a rendezvénynek.

Az 5 százalékos ágyadót a szállásdíj után kellene fizetniük a vendégeknek, más szolgáltatások, pl. a reggeli vagy a szauna után nem. Németország más városaiban már régóta létezik ehhez hasonló idegenforgalmi adó (ahogy Magyarországon is).

A tartományi kormány rögtön a városvezetés terveinek közzététele után jelezte, hogy meg fogja akadályozni az adó bevezetését. Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter szerint az idegenforgalmi adó ártana a turizmusnak, a pandémia után, a jelenlegi magas infláció mellett nem lehet ezzel terhelni a vendégeket és a szálláshelyeket, amelyek még plusz adminisztrációs terhet is kapnának a nyakukba.

Hasonló véleményen van Hubert Aiwanger gazdasági miniszter is, aki szerint az adó bevezetésének terve gazdaságellenes és turizmusellenes, és ezért „meg kell óvni a müncheni vendéglátó ágazatot a téves városi politikától”.

Herrmann szerint egyébként az idegenforgalmi adó tilalma megfelel a bajor törvényhozás 1979 óta követett hagyományának, amikor is az italadót, a vadászati adót, a fagylaltadót és a szórakozási adókat is eltörölték.

A Bajor Szálloda- és Éttermi Szövetség (Dehoga) a maga részéről üdvözölte a tartományi parlament döntését, álláspontja szerint ugyanis "az egyenlő versenyfeltételek szempontjából az idegenforgalmi adó egyoldalúan hátrányosan érintette volna az ágazatot, mivel más ágazatok ügyfeleinek nem kell hasonló adót fizetniük".

 

(forrás: turizmus.com)

Vissza a hírekhez