Erdei Jánost a szakmabeliek ismerhették úgy, mint a Pannonia (ma Accor) szállodavállalat sales és marketingigazgatóját, a bécsi Pannonia Hotel, vagy a hévízi Rogner Hotel igazgatóját, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatóját, vagy éppen a Magyar Szállodaszövetség elnökét.

Bizonyára mindenki ismeri a running sushi intézményét. Ezekben az éttermekben minden asztalt egy hosszan kígyózó futószalag mellett helyeznek el, a vendégek pedig, korlátlan fogyasztás mellett, maguknak veszik le a futószalagról az egyes fogásokat. A futószalagon, kis tálkákban random és sokszor ismétlődve jönnek az ételek: hideg saláták, meleg húsok, tészták, édességek vagy éppen levesek. A műfajt a távol-keleti konyhákra találták ki, nem árt, ha a vendégek már ránézésre tudják, hogy mikor, melyik tálkáért nyúlnak oda...

Kőhalmi Zoltán, a remek humorista egyik előadásában arról vizionált, milyen lenne ugyanez magyar ételekkel. Elnézést kérünk tőle, ha nem pont ezeket az ételeket említette, de Kőhalmi nyomán képzeljék el, ha egy gombóc töltött káposzta után futószalagon érkezik egy szelet dobostorta, utána egy kanálnyi zsír, majd néhány falat pörkölt. Csakhogy, nincs az a képzelőerő, amit ne tudna felülírni a valóság. S ez így van a büféétkezés műfajában is.

Erről (is) szól Erdei János Somlói galuskás gulyásleves című könyve. Alapja igaz történet. Erdei megírja, hogy 2007-ben, a hévízi, ötcsillagos Rogner Hotel LotusTherme szállodába hetente érkeztek egy-egy éjszakára távol-keletiek, kínaiak, hongkongiak, tajvaniak, esetenként dél-koreaiak vagy Fülöp-szigetiek. A szálloda elsősorban nyugat-európai törzsvendégkörétől teljesen eltérő magatartás jellemezte őket.

Az igazi sokkot a vacsora során okozták. A büféasztal általában 2 levest, 5- 6 hideg- és 2-3 meleg előételt, 7 főételt és 6 különböző desszertet kínált, a saláták, sajtok és fagylaltok mellett. A távol-keletieknek azonban az ételek többsége teljesen ismeretlen volt. De a teremfőnökökkel és szakácsokkal folytatott élénk és igen hangos diskurzus után a gulyásleves biztos tippnek találtatott a színe és csípős mivolta miatt.

A csoportvezető széles mosollyal mutatta be választását a csoport többi tagjának és büszkén vitte a tányért az asztalához. Majd egy egészen érdekes ételen akadt meg a szeme: barnás-feketés massza fehér, habnak tűnő kabáttal. „Sweet, very sweet" – mondta neki a teremfőnök. „That´s perfect!" – csillant fel a csoportvezető szeme, hiszen ezzel a kombinációval előállítható egy édes-csípős leves. S gazdagon merített a somlói galuskából – egyenesen rá a gőzölgő gulyáslevesre.A csoport tagjai mindenben pontosan követték bölcs és élelmes vezetőjük útmutatását, s az asztalaikhoz érkezve farkasétvággyal kebelezték be „sweet and hot" somlói galuskás gulyáslevesüket – emlékszik vissza Erdei János. Sőt, még kétszer repetáztak...

Hol van ehhez képest egy running sushi?

*

Ha Önnek is van egy jó sztorija a múltból, küldje el a blog@turizmus.com címre. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot a válogatásra annak érdekében, hogy csak hiteles és senki emlékét, vagy személyiségi jogait nem sértő történeteket közöljön.

(Forrás: turizmus.com)