Egyéjszakás bázisunk a családias hangulatú mátraszentistváni 3Patak Panzió (kapuján az országos Kék Kör pecsételő ládikájával), házigazdánk Előházi Péter, Mátraszentimre polgármestere, aki igazi lokálpatriótaként a környék minden szegletét jól ismeri, és büszkén tárja fel nekünk.

A Felső-Mátrát a közigazgatásilag Mátraszentimréhez tartozó kis települések, Bagolyirtás, Fallóskút, Galyatető, Mátraszentlászló és Mátraszentistván alkotják, s a régió – ahová „csak” télen közel 60 ezren jönnek síelni – fő vonzereje a turizmus.

Így lettek a hutákból szentek

Sokan nem tudják, vajon miért lett itt három szomszédos kistelepülés szent királyainkról elnevezve. A válaszért egészen 1938-ig kell visszanéznünk, amikor Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából országszerte hatalmas ünnepségeket tartottak, s a neves alkalomra minden település felajánlhatott valamit. Szegény falucskák lévén ők a nevüket adták oda a szentekért, így lett Felsőhutából Mátraszentistván, Ötházhutából Mátraszentimre, Fiskalitáshutából pedig Mátraszentlászló.

De, hogy miért is voltak huták – üvegolvasztó mini kohók –, az még érdekesebb történet, egészen a 18. század elejére nyúlik vissza, amikor az első, többségében morva telepesek üvegfúvással kezdtek itt foglalkozni. A körülmények optimálisak voltak a szénégetésre és a hamuzsírfőzésre, így a patakok mentén több üveghuta is létrejött a mátrai erdőkben, a munkások pedig családjaikkal egyre több kistelepülést hoztak létre. A 19. század elején a mai Mátraszentistván területén például már több mint 150 ember lakott.

Ám a második világháború utáni szlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény gyökeres változást hozott a felső-mátrai szlovákok életébe, akiknek jelentős részét kitelepítették. A hajdanvolt huták és az egykor itt élt szlovákok emlékét azonban sok minden őrzi most is Mátraszentimrén, részben a szlovák tannyelvű általános iskola, részben a szlovák tájház (Szabadság utca), másrészt pedig a katolikus templom mellől induló Szénégetők útja tanösvény jóvoltából.

Körbevesz az erdő – muflonok, szalamandra, Fekete-tó

Tény, hogy hazánkban a Mátrában találhatók a legnagyobb összefüggő erdők, nem véletlenül adtak szinte biztos menedéket a 18-19. században a bujdosóknak, betyároknak. Valószínű, hogy Vidróczkit, a legendás betyárt, népdalok, anekdoták főszereplőjét, sem kapják el – aki kétszer is megszökött a börtönből –, ha fő riválisa, Pásztor Pista párbajban nem végez vele.

Mivel az ország legmagasabb hegyéről van szó, az 1930-as években már igen kedvelt kirándulóhely volt kiváló klímája miatt is, így tehát törvényszerű volt, hogy itt-ott kisebb nagyobb épületek kezdték benépesíteni a vidéket. Építőanyagként ­– legyen az templom, nagyszálló, iskola, üdülő vagy magánház – a vulkanikus hegység jellegzetes kőzetét, az andezitet használták.

De vessük is bele magunkat a rengetegbe, ahol elsőként a Felső-Mátra legészakibb pontján, Nógrád és Heves határában, a Vörös-kő-hegyen emelkedő Vörös-kő-kilátóból nézhettünk körbe. A közel 800 méter magasból dél felé Ágasvártól Galyatetőig, északra pedig a Magas-Tátráig lett volna belátható a táj, de az enyhe köd miatt ezúttal nem tudtunk ennyire messze ellátni. Ám a sűrű erdőkkel borított hegyek ködbe vesző látványa nekem talán még nagyobb kuriózum volt.

A vöröskő elnevezés egyébként a vidéken fellelhető vöröses színezetű kövekről született, a kilátóhoz tartva mi is találkoztunk egy méretes, talán pár tonnás „kődarabbal”.

Bár a köd a másnapi, dzsippel könnyített túránkon is makacsul a nyomunkban volt, ez mit sem vont le a természet élvezetéből, főként, hogy túravezetőnek tapasztalt erdészt kaptunk Nagy Richárd személyében, aki az erdő olyan apró kincseire is felhívta a figyelmünket, mint például a számos ehető gombafaj, az elegáns őzlábtól a kétféle galambgombán át a gyógyhatású gyapjas tintagombáig.

A szakember beszélt az erdőgazdálkodásról, a fagyérítés fontosságáról, a vadállományról, miközben néhány megriadt muflon keresztezte az utunkat, majd nesztelenül eltűntek a sűrűben.

Számomra azonban a legnagyobb élmény egy foltos szalamadra volt, szegény sehogy sem tudott elbújni az egyik sajtós kolléga fürkésző tekintete elől. Szereztünk neki pár nehéz percet, míg körbeálltuk, fotóztuk, videóztuk, végül folytathatta lassú, magányos útját a sűrű avarban.

Mi pedig haladtunk egy újabb csoda, a mátrai Fekete-tó felé, aminek vizét főként a Galyatető keleti oldaláról lefolyó csapadék adja. Tulajdonképpen egy kis területű égerlápról van szó az erdő közepén, a feketés színt pedig – érthető okokból –, a víz alatti iszapréteg és a tóban álló égerfák és egyéb vízi növények elhalt levelei okozzák.

Zarándokhely született egy hasznosi asszony hitéből

Ahogy a Mátrát a Kéktúra egyik szakasza szeli át Mátraverebély és Mátraháza között, hasonlóképp halad itt keresztül a Mária Út is, amelynek Fallóskút az egyik legfontosabb mátrai állomása. A fallóskúti csodaforrás és az abból kinőtt zarándokhely Sánta Lászlóné, Klára asszonynak és az ő elszánt hitének köszönheti létét, aki előtt több alkalommal jelent meg a Szűzanya, hogy a gyógyító víz forrását megmutassa. A gyógyulni vágyók között hamar híre ment a csodahelynek, ahol 1948-ban egy kis Mária-kápolnát építettek.

A helyszín mára néhány ezer főt befogadó zarándok- és búcsújáróhellyé terebélyesedett. Az 1970-es évektől egészen 2006-ig tartó fejlesztések – sok esetben adományok – során a régi kápolna helyére újat építettek, majd kialakítottak egy szabadtéri oltárt, továbbá a kápolna előtt, a forráskutaknál márvány Mária-szobrot emeltek, s a 2000-es évek elején a kápolna mellett felépült a Béke királynéja templom is. A meghitt erdei környezetben kialakított kegyhelyhez – amely mellé zarándokszállás is épült – faragott székelykapun át léphetünk be az erdő felől, ha a Mária Út jelzésén haladunk.

Úgy vélem, hívő és nem hívő látogatónak egyaránt hatalmas élmény megtapasztalni a szent hely nyugalmat árasztó erejét. Látogatásunk közben elgondolkodhatunk a hasznosi háziasszony rendkívüli sorsán, akit az 50-es években valósággal meghurcoltak hite és látomása miatt, elmebetegnek kikiáltva kórházról kórházra szállították, még Lipótmezőt is megjárta.

Fallóskút másik híressége Szél Sándor Pascal, az ország máig egyetlen „főállású” remetéje, aki 2011-es haláláig itt élt, és szívesen anekdotázott a turistáknak a zarándokhely történetéről. Emlékét és kedves arcvonásait márványtábla őrzi.

Magyarország első hóágyúzott sípályája

A Felső-Mátra egyik nagy büszkeségét, a 2004-ben nyílt Síparkot több perspektívából és napszakban is megnézhettük. Ezen a megkapó vidéken sincs hiány mesés panorámából – amelynek része a legendás Szent István király templom, ismertebb nevén a Három falu temploma – és a virágokkal tarkított hegyoldalakból sem, amik télen természetesen sípályaként funkcionálnak. Az összképet a síparkhoz tartozó – s a hóágyúkat tápláló – két tavacska teszi még látványosabbá, nem is beszélve a hegyre felfutó síliftekről és a hívogató pihenőhelyekről.

A mátraszentistváni Síparkot Tóth Csaba marketing és turisztikai tanácsadóval jártuk körbe, aki elmondta, hogy a közel 4 km-es pályarendszeren tíz változatos sípályát alakítottak ki a kiváló minőségű gyepes hegyoldalon úgy, hogy mind a profik, mind a szelídebb lankát igénylők, mind pedig a gyerekek a maguknak érezhessék. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ez a létesítmény vált az ország legtöbb szolgáltatást nyújtó családi síterepévé,ugyanakkor rendszeres síbajnokságok helyszíne is, ahol a minőségi havat hóágyúkkal biztosítják.

Az elmúlt közel két évtized során a sílifteket is folyamatosan korszerűsítették, büszkék arra, hogy a 9 db síliftből 7 db vadonatúj, ezért itt található a legmodernebb sípályatechnika az országban. Két új csákányos síliftjüket a nagy szállítókapacitás és kényelmes lágy indítás jellemzi. A szakember sítörténeti pillanatnak nevezi, hogy a Síparkban megépülhetett – a neves osztrák Doppelmayr cég jóvoltából – az első négyszemélyes ülőlift hazánkban.

Amikor a bejárás után már az alpesi hangulatú hüttében – egy masszív, szibériai fából épített rönkházban –, kávé mellett folytattuk a beszélgetést, elképzeltem, milyen mesés lehet itt a téli tájkép a hütte melletti körpanorámás bárból – forralt bor és forró koktélok társaságában –, és milyen varázslatos hangulatot áraszthatnak az esti kivilágításban a pályák. Bár a síelés nem az én műfajom, de ezt a téli látványt élőben is megtapasztalnám.

Galyatető, ahol Kodály „segédkántor” volt

A sajtóutat Galyatető attrakciónak megtekintésével zártuk, ezúttal már teljes napfényben gyönyörködhettünk a Péter-hegyese, ismertebb nevén Galyai-kilátó nyújtotta panorámában az ország második legmagasabb pontján. A 960 méter magasban emelkedő kilátó közel 90 éve, 1934-ben épült, eredeti magassága 17 méter volt. Felújítása és 2015-ös átadása után azonban szintet lépett: egyrészt végre újra ki lehetett látni a környező fák koronái közül,miután a magasságát megtoldották 13 méterrel, másrészt új funkcióval is bővült, s ezzel nemcsak az év kilátója lett itthon, hanem komoly nemzetközi közönségdíjakat is bezsebelt.

A megmagasított torony tetején ugyanis kialakítottak három puritán betonszobát – hangulatos kerek ablakokkal –, amelyeket szél és esővédett bivakszállásként használhatnak a turisták.

Mint azt a kilátó közelében és vele egy időben felépített modern Turistacentrumban megtudtuk – amelynek éttermében fejedelmi szarvasételek közül is válogathattunk ebédünk során –, mind a kilátó fapados „lakosztálya”, mind pedig az intelligens házként működő turistacentrum és ökoturisztikai központ szálláshelyei és ötletes közösségi terei rendkívül népszerűek a turisták és zarándokok körében. Ottjártunkkor is közel telt házzal üzemelt, egy kétágyas szobát szerencsére sikerült megtekintenünk, a célnak megfelelő letisztult dizájn, modern fűrdőszoba és kényelmes fa bútorok árulkodtak a teljes komfortról.

A turistacentrum mellett grandiózus építkezés keretében zajlik az egykori Nagyszálló felújítása, ami várhatóan 2025-ben nyílik meg ötcsillagos luxusszállóként. Galyatető emblematikus épülete eredetileg is állami luxusberuházásként épült az 1930-as évek végén, falai között számos híresség fordult meg, közülük is a legjelentősebb visszatérő vendég – 20 éven át – Kodály Zoltán volt feleségével.

Kodály Mátraszentimrén népdalokat is gyűjtött, de az is természetes volt neki, hogy galyai kápolnában – ahol a legenda szerint a híres Csendes misét komponálta – többször is helyettesítette a gyöngyösoroszi kántort, aki télen, a nagy hóban nem jutott fel időben a misére. Viccelődve galyai segédkántornak is hívta magát a világhírű zeneszerző, akiről később a kápolna a nevét kapta. Érdemes ide is betérni, a bejárat előtt Kodály mellszobra köszönti a látogatót, bent az európai hírű iparművész, Sztehlo Lili tervezte üvegablakokban gyönyörködhetünk.

Tündöklő ásványok, házias ízek

Annak, aki a környékre érkezik, és a túrázáson kívül egyéb programra is vágyik, bátran ajánlom a Mátra Ásványházat, ahol több teremben is „búvárkodhat” a nagyvilág legszebb ásványai között Kubától Dél-Afrikáig, vagy rácsodálkozhat egy 40 millió éves megkövült osztrigára, de akár egy ásványcsiszoló műhely életébe is bepillanthat.

Aki pedig az olyan hamisítatlan helyi ételeket szeretné megkóstolni, mint a mátrai borzas, a lászlói betyárpecsenye vagy a szlovák toksa, keresse fel a mátraszentlászlói Vöröskő éttermet, egészen biztos, hogy nem fog csalódni.

Sokat tudnék még mesélni a Felső-Mátra csodáiról, de ehelyett inkább arra biztatom az olvasót, induljon útnak bármely évszakban, és – akár túrcipőben, akár sílécen, akár két keréken – szerezzen személyes élményeket az ország legmagasabban fekvő vidékén.

(Forrás: Turizmus.com)