Az utunkat isztambuli átszállással indítottuk Gaziantep felé. A Turkish Airlines gépein kipróbálhattuk a légitársaság fedélzeti szolgáltatásait, majd az elképesztően modern új repülőteret is megcsodálhattuk, melynek megépítésére a korábbi két isztambuli légikikötő túlterheltsége miatt volt szükség. Itt a Turkish Airlines Lounge-ának szolgáltatásait élvezhettük a háromórás átszállás ideje alatt.
Mozaikok és fűszerek Gaziantepben
Elsőként Délkelet-Anatólia legnépesebb városát, a pisztácia fővárosaként is emlegetett Gaziantepet fedeztük fel. Hiába érkeztünk késő este, a korai kelés garantált volt: a közeli minaretből a müezzin imára szólító éneke már napfelkeltekor ébresztett, majd a nap során még négyszer szólalt meg a város felett. Egy másik érdekes dolog, ami rögtön feltűnt, a qiblanyíl a szállodai szobák plafonján, asztalán, vagy a fiókokban. Ez mindig Mekka felé mutat, jelölve a vallásos vendégeknek, milyen irányba fordulva kell imádkozniuk.
A Zeugma mozaikmúzeum felfedezése után bevetettük magunkat a bazár hömpölygő forgatagába, ahol a színek, illatok és hangok minden érzékszervünket megmozgatták. A tálakban halmokban álltak a fűszerek, aszalt gyümölcsök és szárított növények, a kereskedők, rézművesek helyben készítették portékáikat, miközben emelt hangon alkudoztak egymással, majd az üzletet egy jó török kávéval vagy forró teával pecsételték meg.
Méhkaptárházak a szír határ mellett
Gaziantep egyik elővárosában, a szír határtól mindössze 15 kilométerre elhelyezkedő Harranban folytattuk utunkat. A sumérok, asszírok, újbabilónok, rómaiak, arabok, perzsák és a törökök is elfoglalták, a történelem viharai ellenére a város megőrizte kulturális fontosságát. A kereszténység és a helyi pogány hitek keveredéséből alakult ki alakult ki a XI. századra kihalt jazdánita keresztény szekta, de itt működött az első iszlám egyetem is a 8. századtól.
A település sajátosságainak számítanak a méhkaptárszerű házak, melyeket agyagból és sárból építettek. Felépítésüknek köszönhetően télen benntartják a meleget, nyáron pedig a hideget, így mindig kellemes bennük tartózkodni. Ugyan a legtöbb ház ma már lakatlan, még megtekinthetjük, hogyan éltek régen bennük az emberek, közben megkóstolhatjuk a környék különlegességét, a mirra kávét. Ennek érdekessége, hogy a kávébabokat nem őrölve, hanem törve forrázzák le, ez kissé keserű, csípős ízt ad az italnak, amit kardamom hozzáadásával „finomítanak".
A világ legősibb körtemploma
Ha Afrika az emberiség bölcsője, akkor Dél-Anatóliát nevezhetjük a civilizáció bölcsőjének. Sokáig azt hitték, hogy az emberiség vadászó-gyűjtögető életmódot folytató ősei előbb telepedtek le és utána álltak át a mezőgazdaságra, ennek következtében pedig kialakultak a vallások, építették meg a kezdeti templomokat. Göbekli tepe felfedezésével azonban kiderült, hogy a vallás már 12 ezer éve is központi helyet foglalt el az emberiség életében, itt található ugyanis a világ legősibb temploma, mely több ezer évvel a Stonehenge előtt épült. A hatalmas kőoszlopokra állatokat faragtak és az évek során a korábban gyűjtögető emberek letelepedtek körülöttük, mezőgazdaságra váltottak, hogy minél közelebb maradhassanak isteneikhez.
Az emlékhelynek jelenleg mindössze 5 százalékát tárták fel, így nem kizárt, hogy még régebbi emlékeket is találnak majd a jövőben.
Hajózás a Tigrisen és az Eufráteszen
Az utazás egyik legszebb része kétségkívül két hajóút volt. Lehetőségünk nyílt mind az Eufrátesz, mind a Tigris vizére szállni, így össze tudtuk hasonlítani előbbi keskenyebb, lassabb folyású útját az utóbbi elementáris erejével. Ami közös bennük, hogy partjukon, Mezopotámia szívében alakultak ki évezredekkel ezelőtt a legkorábbi letelepedett civilizációk.A gátépítések miatt azonban mindkét folyó mentén találhatóak elárasztott városok. Az Eufráteszen Halfeti félig elsüllyedt városát tekintettük meg, amelynek egyik minaretje félig kilátszik még a vízből.
Továbbutazva a Mezopotámiát határoló másik történelmi folyót is útba ejtettük, itt Hasankeyf városában álltunk meg. Egészen furcsa érzés volt egy szinte teljesen új, modern városba megérkezni a Tigris partján, miután a régi települést szintén elárasztották. Miközben tejes-diós török kávét kortyolgattunk, egy kurd fiú gyönyörű szerelmes dalt játszott nekünk, megénekelve több ezer év történelmét.
Ahogy a folyón hajóztunk, többet megtudhattunk az elárasztott városról is: sokan a folyó melletti sziklafalba vájt barlanglakásokban éltek, ezekbe a villamos áram és a víz is be volt kötve, teljesen komfortosak voltak, azonban már a hatvanas években elkezdték átköltöztetni az embereket innen. Később, 2020-ban a Tigrisen épülő gát miatt felduzzasztották a folyót, mely aztán elárasztotta a völgyet. A lakókat és az építészeti, illetve vallási értékeket átmentették az újonnan épült, magasabban fekvő településre. Az utolsó lakók 2020 februárjában költöztek ki, a barlanglakások közül ma mindössze egy lakott.
Diyarbakir: künefe és karavánszeráj
Diyarbakir, Észak-Kurdisztán fő városa a Selyemút mentén fekszik, így a város képét a labirintus szerű apró utcákon kívül a karavánszerájok is alakították. Az útszéli fogadókban egykor megpihenhettek a kereskedők lovaikkal és tevéikkel, ma pedig tömve vannak vendéglátóipari egységekkel, az egyikből pedig luxusszállodát alakítottak ki. Ottjártunkkor éppen egy kulturális fesztivált tartottak a városba.
Ugyan legtöbbeknek Törökország desszertjeként a baklava ugrik be, a város ikonikus édessége a künefe, a diós, pisztáciás cérnametéltes tészta, melyet édes sajttal párosítanak. Diyarbakir egyik legjobb cukrászdája, ahol a desszertet megkóstolhatjuk – a többi ikonikus török finomsággal együtt –, Sitki Usta és fiai vállalkozása. A család 1968-ban nyitotta meg első üzletét, azóta pedig egy tucat új helyük nyílt már meg és 2019-ben ők kapták az év desszertje díjat Isztambulban.
A próféták városában
Az egyik legfontosabb kérdés Dél-Anatóliával kapcsolatban az, hogyan is férnek meg egymás mellett a különböző vallások ennyi hódítás és invázió után. Azt, hogy egy város lehet szent zarándokhely több vallás képviselőinek is, talán legjobban Sanliurfában, a próféták városában láthattuk: az itteni mecset az iszlám 5 legfontosabb szent helyének egyike, de a város zarándokhely a zsidó és a keresztény vallás követői számára is, az örményeknek pedig azért fontos hely, mert itt született meg az örmény ABC.
Itt született Ábrahám próféta is – akit mindhárom vallás tisztel –, a mecset mellett található barlangban. A közeli parkban fekvő halastó is az ő legendájának része: mikor Nimród király tűzbe akarta vetni Ábrahámot, akkor a tűz halastóvá változott, a fák pedig halakká – ezt a tavat, a Balıklı Gölt, ma is meglátogathatjuk, de folyamatosan zarándokolnak ide a muszlimok, keresztények és zsidók is. A legenda szerint, ha fehér halat látunk benne, akkor megnyílik a mennyek országa előttünk. Egy másik tó Nimród lányának állít emléket, aki látva, hogy Ábrahám nem égett el, elutasította apja „isteni hatalmát". Nimród dühében a lányát is a tűzbe vetette, halála helyén pedig szintén egy halastó keletkezett.
Sanliurfában egy táncos-zenés vacsorán is részt vettünk, melyet egy régi hammamból kialakított étteremben tartottak. A hangulatos, dél-anatóliai ízekkel teli vacsorát mezítláb, a földön, törökülésben költöttük el, miközben helyi zenével és tánccal szórakoztattak bennünket. Itt kóstoltuk meg a déli régiókban népszerű ciğköftét is, a „nyers fasírtot", amelyet bulgurból, fűszerekből és marhahúsból gyúrnak (létezik vegetáriánus változat is) közel egy órán keresztül, hogy egy homogén masszát kapjanak, ezt szolgálják fel salátalevéllel, apró hengereket formázva belőle. A sanliurfai verzió nagyon csípős, érdemes vigyázni vele.
Naplemente a Nemrut-hegy tetején
Egy másik csodás élmény volt a Nemrut-hegy meglátogatása. Kisebb buszokkal egészen magasra tudtunk feljutni a hegyen, de a tetejére, 2134 méter magasra már gyalog kellett felmásznunk. A csúcsot körbe is járhattuk: a hegy egyik oldalát hatalmas szobrok foglalják el, melyeken görög és perzsa istenek, félistenek (Héraklész, Zeusz, Apollón, Mithrász) feje és teste elevenedik meg, egymástól elválasztva, de itt található I. Atiochius király 9 méter magas mauzóleuma is.
A hegy tetejéről néztük meg több száz másik turistával együtt a naplementét, majd lassan hömpölyögtünk le a hegytetőről, miközben egy török idegenvezető imát dalolt a csoportjának, búcsúzva a naptól.
A bakancslistás Kappadókia
Dél-Anatóliából nyugat felé vettük az irányt és közel 7 órás buszút után érkeztünk meg Kappadókiába. A két régió közötti különbség egyből szembetűnő volt: míg a szír határ mentén a belföldi turizmus volt jellemző, addig Kappadókiában rengeteg különböző nemzetiségű utazó gyűlt össze. Először a táj jellegzetes szikláit, az úgynevezett tündérkéményeket csodáltuk meg, majd Göreme felé vettük az irányt. Itt megnéztük a 2. századból származó, élénk színű freskókkal borított, sziklákba vájt templomokat, melyeket később, a 7. századi arab invázió alatt a rejtőző keresztények telepítettek be, akik kivonultak a társadalomból, és itt kezdtek új életet. A tufakőzet könnyű megmunkálhatósága miatt közel 400 templomot és lakóépületeket, illetve közösségi tereket is vágtak a sziklákba. A terület ma az UNESCO világörökség része.
Megnéztük még a török fazekasság központját, Avanost, ahol a mesteremberek 2000 éve készítik kézzel az edényeket, ezt a szerencsésebbek ki is próbálhatták, illetve hazavihették a profik által készített tálakat, figurákat is.
Kappadókia különlegességei a barlanghotelek, melyeket a Göreme Nemzeti Parkban található épületekhez hasonlóan sziklába vájtak – a csodásan megmunkált kőépületek hűvösében nyáron tökéletes a pihenés.
Az utolsó előtti reggelen hajnali 5-kor indultunk el, hogy megnézzük, ahogy 150 hőlégballon emelkedik egyszerre a magasba a tündérkémények fölött, a napfelkelte fényében.Bár nem mindenki vállalta a borsos áron – közel 280 euróért – kínált repülést, a ballonok a közeli kilátópontokról is nagyszerű látványt nyújtottak, és csodás képeink születtek a napfelkeltében. A program keretében megtekinthettük a hőlégballonok felfújását és felereszkedését, majd a kilátópontokról fotózhattuk a színes ballonoktól nyüzsgő égboltot.
(forrás: Turizmus.com)
