Családi élmények Dubajban

Sky Travel | 2022.12.20. | Hírek

Dubajban tett első látogatásom (2015) óta tervezem, hogy visszatérek a családommal, mert már akkor rengeteg gyerekekkel is élvezhető programot kínált a nyüzsgő, közel-keleti metropolisz. Az attrakciókínálat azóta is folyamatosan bővül, gazdagodik, minding újdonságokat kínálva a látogatóknak.

Egy bő hónappal a Dubai Expo vége után tudtunk elfogadható áron, repülőjegyeket és szállást is találni dubaji, családi nyaralásunkhoz. A nyár előtti hűvös tavaszutóból, a ravasz időjárásból fakadó megfázásokból menekültünk a nyári melegbe és nyugodtunk meg, amikor a tűző nap felmelegítette arcunkat a hotel 8. emeletén található medence partján. S hogy mit lehet Dubajban csinálni az Expo végeztével, gyerekekkel, ramadán alatt? Szállásunkat közel féláron(!) tudtuk lefoglalni a korábbi hónapok telt házas áraihoz képest, és végre volt hely és elfogadható áron jegy a Flydubai járataira is. A ramadán pedig kevésbé befolyásolta az ottani időtöltésünket, mint feltételeztük.

Randi a pingvinekkel

Hogyan juthatunk el Dubajba? – 3 légitársaság is repülte közvetlenül Dubajt Budapestről, tavasszal, de a legdinamikusabbban idén a közel egy éve járatot nyitó FlyDubai növelte heti járatai számát és míg tavasszal hetente 4x, addig nyártól már a hét minden napján repülhetünk a Boeing 737 Max-okkal Dubajba vagy akár onnan átszállva és kényelmes csatlakozással további  ázsiai és afrikai célpontokba.

A város teljesen biztonságos, a gasztronomiai kínálat rendkívül változatos és a gyerekprogramokból pedig a 7 minden napjára választhattunk, akár több izgalmas időtöltés közül is, a pénztárcánknak, az időzítésünknek vagy a gyerekek korának/érdeklődésének megfelelően. Nálunk az utazási motiváció – idén – a pingvinekkel való testközeli találkozás volt (2015-ös utam óta tervben volt ez).

Ehhez a helyszínt az Mall of Emirates (ahol fedett – sivatagi – sípálya és hópark is található) adta – az emiatt választott szálláshelyünktől két metrómegállónyi távolságra.

Rengeteget tanultunk a Gento és Király pingvinekről, és azt hiszem, életre szóló élmény megérinteni a 18 pingvin faj közül a 2. és 3. legnagyobb „növésű” (király és gento pingvin) egyik egyedét, adott esetben fotózkodni vele.

 

Ha valakinek ez így a Snow Parkbeli síeléssel vagy a havas csúszdákkal együtt sem lenne elég az adott napra, még néhány megálló a metróval és máris a Dubai Mallban vagyunk, ahol egy óriási Víz alatti Állatkertet is megnézhetünk. Nálunk a lányok kidőltek a sípálya melletti havas programok hajszolása után.

Ami kihagyhatatlan

Gyerekekkel a városnézés tempója nem tud ugyanaz lenni, mintha egyedül vagy kettesben fedeznénk fel Dubajt. Ennek ellenére a Burj Khalifa látogatása elengedhetetlen, meg persze a város nagyjából 60 km-es tengerparti sávján sokszor fehéren nyújtózkodó szabadstrandok, mindkettő olyan program a hétvégi, helyi kézműves, bio, organikus vásárról és a Ripe Marketről már nem is beszélve) amit persze mi, szülők is élveztünk. A Ripe Market hétvégenként tart nyitva az Academy Parkban, ami immár Dubajban is a szombat-vasárnapot jelenti idén januártól, nem úgy, mint korábban, és máshol az arab világban a péntek-szombatot.

Alig 15–20 perc eljutni a legközelebbi strandra a város különböző pontjairól, szállásunkhoz a top5 strand egyike, a Kite Beach esett legközelebb, és azt gondolom, még éppen elcsíptük azt az időszakot, amikor az áttetsző víz igazán frissítő tud lenni.

A Burj Khalifába való bejutásnál érdemes hosszabb sorban állással számolni, míg az esti szökőkutas show-t (ami 19.30-tól 23-ig félóránként kb. 5 perces „műsort” jelent) tolongás nélkül megúsztuk, mi   21 órára érkeztünk.

Hollywoodi gyerekprodukciók és sivatagi napfelkelte

Izgatottan vártuk a következő két programot, a Dubai Park and Resorts (DPR) meglátogatását, majd pedig a napkeltében való gyönyörködést az Al Quadra sivatagban – mindkét programmal ügyesen le lehet kötni a gyerekek energiáit. Míg az első korai alvást, a második korai ébredést eredményez.

Al barshai szállásunk ehhez a kettőhöz is tökéletes lokációnak bizonyult. A metrómegálló közvetlen közelében talalható apartmanhotelt jó érzékkel vette át a Mercure 2021 végén. Innen tömegközlekedve is könnyedén el lehet eljutni a Motiongate, Bollywood, Legoland + Legoland Waterpark és Riverside tematikus parkokat magába foglaló DPR-be.

Mi elsősorban a hollywoodi gyerekprodukciókra (Shrek, Madagascar, Kungfu Panda, Hupikek Törpikék) fűzött meseparkokat jártuk be, amelyek filmstúdiók szerint voltak szétbontva (Lionsgate, Dreamworks stb.) és ezen túl még kb. egy fél óra jutott Legolandra is, és nagyjából ennyi fért bele egy napba, a 12 órai nyitástól a 18 órai pénztárzárásig.

Egyébként a parkok változó nyitvatartással kb. 19-ig üzemelnek a ramadán idején. (Javaslat: egy napra egy parknál többet ne tervezzünk, ha igazán szeretnénk alaposan végignézni, járni az attrakciókat.)

Sokan csak 15 után érkeztek, leginkább a hőség miatt, de itt is lehetett érezni a ramadán „nyugalmát” szinte sehol senki, bármelyik ride-ra bármennyiszer fel tudtunk ülni sorban állás nélkül. A kinti aktivitásokat a hőség alakulásának függvényében érdemes választani.

A sivatagi napfelkeltet az Orient Tours edzett, profi csapatával csináltuk végig, akik kínálnak mellé egy 2 órás sivatagi túrát is, kötelező bazárlátogatás nélkül.

Az Al Quadra sivatagban hajnalban gazellákat, nyársas antilopokat is láttunk, de nyulak és sólymok is előfordulnak. Nyáron pedig tekergő kígyókkal és skorpiókkal bővül a látható fauna.

Napfelkelte és sandboarding a homokdűnék között, majd arab tea, kávé és előre csomagolt, megterített reggeli várt minket, hogy aztán a Land Cruiserekkel csapassunk a dűnéken, amit végül a kerekek visszapumpálása zárt a madárparadicsomnak is nevezhető Al Quadra-tónál.

Legek mindenütt

Gyermekes dubaji nyaralásunkat egy igazán egyedi LEG-élménysorral zártuk. Szóval, nem lett volna teljes dubaji hetünk a világ hivatalosan is legnagyobb víziparkjának, az Atlantis Aquaventure-nek a meglátogatása nélkül.

A park 2021 márciusában nőtt akkorára, hogy immàr 105 csúszda és vízi látványosság szórakoztatja a csúszdák és a vízi világ szerelmeseit. Mindezt 22,5 hektáros területen, az Atlantis The Palm Dubai hotel mellett, amelynek „mindössze” 1548 szobája van, köztük a Royal Bridge Suite is, a maga 924 négyzetméretével és 27 ezer dolláros árával (egy standard szoba átlagára 900 euró éjszakánként, a szerk.)

A lobbiban találkoztunk a hotel sales vezetőjével, akitől megtudtuk, hogy nyáron nyit a csoporthoz tartozó Atlantis the Royal, még további 800 szobával és luxusszállodai szolgáltatások maximumával. Hihetetlen dimenziók, árak és mindehhez folyamatos telt ház. A vízi parkban is komoly sorokat kellett állni a népszerűbb csúszdáknál, bár a ramadán itt is javított kicsit a helyzeten.

Itt van jelenleg a világ leghosszabb családi raftingpályája, amin legalább 30 percig tartott végigsodródni több elágazással, pihenővel, s ezt a gyerekek nagyon élveztek. Ám itt van a világ legmagasabb vízi csúszdája is, sőt még legalább két vízi LEG-attrakció, lehet például cápák között is átcsúszni egy üvegcsőben, vagy simán fürdeni a vízi parkhoz kapcsolódó, idilli kialakítású egykilométeres tengerpartszakaszon.

A lehetőségeinket a kisebbik lányunk 120 cm-es magassága behatárolta, ugyanis a legtöbb izgalmas csúszda magassághatára 125 cm-től kezdődött, és ezt nagyon szigorúan veszik, ami persze nagyon helyes.

Levezetésnek még bejárhatjuk a Lost Chamber's Aquariumot is (1,5 órával tovább tart nyitva, mint a vízi park), ami egy víz alatti labirintus – Atlantis tematikára fűzve –, amelyben a teljes komplexum 65 000 tengeri élőlényből álló „gyűjteményének” a javát láthattuk.

Összességében ez is abszolút wow-faktoros program, és itt a kisgyerekeknek külön forgó, spriccelő, színes vízikaland-pálya is rendelkezésre áll.

Dubajban képtelenség az összes gyerekekkel is élvezhető családi programot végigcsinálni egy hét alatt, nekünk sem sikerült, viszont figyelembe véve a gyerekeink életkorát (5 és 8), a tempó nem is lehetett volna erősebb. Így is egy héten át mindennap 1 vagy 2 olyan programban vettünk részt, amitől este 8 óra után már mindegyikünk kidőlt.

A folyamatosan fejlődő Dubaj pedig visszavár – biztos vagyok benne, hogy legközelebb ismét könnyedén meg tudunk tölteni egy hetet olyan programokkal, látványosságokkal, amikre ezúttal nem volt időnk.

 
 
(forrás:Turizmus.com)

Vissza a hírekhez