Új rendezvénytér Veszprémben

Sky Travel | 2023.05.08. | Hírek

A Gyárkert KultúrPark jó példa arra, amikor a kultúra közparkká változtat egy egykori barnamezős területet - fogalmazott a területfejlesztési miniszter az új veszprémi rendezvénytér pénteki átadóján.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kultúra nemcsak a szabadidő eltöltésének színvonalas formája, hanem térségszervező erő is. Bár a Gyárkert KultúrPark helyszíne egykor gazdasági érdekeket szolgált, most a közösségek és az itt élők vehetik birtokukba, erősítve összetartozásukat - tette hozzá. Navracsics Tibor kitért a rendezvénytér központjában felállított installációra is. A Hello Wood építész stúdió által tervezett 10,5 méteres alkotás 116 faládából áll, azokban egy-egy facsemetével, rajtuk pedig a programban résztvevő települések neveivel. Ezeket a fákat az évad elmúltával minden település hazaviheti, és nevelheti a fáját, szimbolizálva a térség összetartozását - hívta fel a figyelmet.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere történelmi pillanatnak nevezte az átadót, hiszen ez a terület soha nem volt még nyitott a köz számára. A Stern család faáru gyártó üzeme 1896-ban kezdte meg működését a város akkori peremén, amelynek helyén később a Balaton Bútorgyár állt, azonban miután az üzemet kiköltöztették a Házgyári útra, hosszú évek óta használaton kívül volt. Az önkormányzatnak régi vágya volt megszerezni a területet, amelyet az EKF-cím ünneplésére kialakított koncerttér után a jövőben szeretnének a "városszövethez" kapcsolni - mondta a polgármester.

 

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023. Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az EKF évében olyan élményt szeretnének nyújtani a városban és a régióban lakóknak, amelyre emlékezni fognak. A Gyárkert KultúrParkban négy hónap alatt fellépő hatvan nemzetközi és magyar előadó valamennyi korosztálynak élményeket tud nyújtani, emellett civil és közösségi programokat is megvalósítanak. Közölte: a Gyárkert KultúrParkban rendezik az EKF évad közepén az ötnapos Felező fesztivált, amelyen június 14-én Tom Odell, június 15-én, csütörtökön a hangszeres techno zenét játszó MEUTE, június 16-án, pénteken a Morcheeba és Chat Faker, június 17-én, szombaton a Lost Frequencies, június 18-án, vasárnap pedig a CityRocks tölti majd meg zenével a teret. A Gyárkert KultúrPark nyitóhétvégéjén pénteken a Vad Fruttik, szombaton pedig a brit Stereo MC's lép fel.

 

(forrás: turizmus online)

Vissza a hírekhez