Új ökoturisztikai szálláshely-bővítés a Kisalföldön

Sky Travel | 2022.10.11. | Hírek

Átadták a Göbös-majori Ökoturisztikai Központ legújabb fejlesztését - közölte az Agrárminisztérium sajtóirodája szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejlesztésében való részvétel is. A Vadásznap keretében Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át az Ökoturisztikai Központ Erdei Iskolájának szálláshely bővítő beruházását, amely elsősorban a fiatal generációknak szól - írták.

A szaktárca felidézte: 1980-ban európai léptékben is az elsők között alakult Magyarország első erdei iskolája a Pilisi Parkerdőben, amelyet azóta közel negyven új intézmény követett. Napjainkra az erdőgazdaságok minden évben mintegy százezer gyereket fogadnak erdei iskoláikban, ezzel az egyik legfontosabb és legnagyobb hazai környezeti nevelési hálózatot működtetik. Kitértek arra is, hogy az egészségmegőrzésben is fontos szerepet játszó, aktív szabadidő eltöltését lehetővé tevő turista és sétautak, erdei szálláshelyek, turisztikai központok létrehozásában, fenntartásában az állami erdőgazdaságok is aktív szerepet vállalnak.

Az AM tájékoztatása szerint a Göbös-majori Ökoturisztikai Központ többfunkciós létesítmény - amely elsősorban az aktív pihenést és kikapcsolódást szolgálja - 2020 óta már többféle célokra, köztük esküvők, konferenciák, sportversenyek, környezeti nevelést szolgáló tanösvény-túrákra is igénybe vehető. A jelenlegi beruházás az erdei iskola tetőterének beépítését célozta meg, így a férőhelyek száma 8 szobával bővült, összesen 20 ággyal és 5 pótággyal áll immár a nagyközönség részére - ismertették hozzátéve, hogy a központ továbbra is várja az ifjúságot az erdei iskolában, a lovas és vadász táborokban.

(forrás:TurizmusOnline.hu)

Vissza a hírekhez