Teljesen az IAG-hez kerül az Air Europa

Sky Travel | 2023.02.24 | Hírek

Az International Airlines Group hosszú huzavona után megvásárolja a spanyol Air Europa légitársaság maradék 80 százalékát is.

Az International Airlines Group (IAG) hosszú huzavona után megvásárolja a teljes Air Europa légitársaságot, majd összevonja másik spanyol cégével, az Iberiával. Ezáltal a brit-spanyol cégcsoport a dél-amerikai viszonylatokban, de ázsiai útvonalakon is erősíteni szeretne – írja az aerotelegraph.com.

Az IAG 2019 novemberében jelentette be, hogy átvenné a spanyol szabadidős légitársaságot. A British Airways, az Air Lingus, a Level és a Vueling anyacége egymilliárd eurót adott volna készpénzben a társaságért, de közbejött a pandémia, az Air Europa pedig súlyos válságba került, csak állami segítséggel tudott fennmaradni. Az IAG végül a felére alkudta le a vételárat, majd inkább visszalépett az üzlettől, a szerződés felbontásáért 75 millió eurót fizetett.

A válás azonban nem jelentette egyúttal a szerelem végét is. Az IAG 2022 márciusában új stratégiával állt elő: 100 millió eurós, hétéves futamidejű, fedezetlen kölcsönt nyújtott az Air Europa anyavállalata, a Globalia számára, s a kölcsön fejében blokkolta, hogy más is ajánlatot tehessen, vagyis egyéves kizárólagossági időszakot kötöttek ki a légitársaság esetleges felvásárlásáról folytatott tárgyalásokra. Augusztusban pedig az IAG bejelentette, hogy él opciós jogával, és a kölcsönt az Air Europa 20 százalékos részvénycsomagjára váltja át.

Ezután a spanyol kormány jelezte: szeretné, ha az IAG a maradék 80 százalékot is átvenné. A holding pedig most megegyezett a Globaliával, hogy 400 millió euróért megvásárolja a szóban forgó részesedést. 200 milliót fizet a szerződés megkötésekor, az összeg egyik felét saját részvényekben, a másik felét készpénzben. A két fél arra számít, hogy az összes engedély és a szükséges jogi lépések 18 hónap alatt lesznek meg. Az átvétel első, majd második évfordulóján pedig további 100-100 millió eurót fizet a holding.

Az IAG céljai a vásárlással nem változtak. A holding két különböző márkaként fogja üzemeltetni az Air Europát és az Iberiát, de közös menedzsment alatt. Ezáltal megtakarításokat tudnak elérni, de mindenekelőtt még jobban megerősödhetnek az Európa és Latin-Amerika, ill. Karib-térség közötti útvonalakon. Egyúttal a bővülő flotta azt is lehetővé teszi, hogy új ázsiai célpontokat is felvegyenek a menetrendbe.

Az Air Europa forgalma 2019-ben 2,1 milliárd euró volt, adózás előtti nyeresége pedig 42 millió euró. A következő két évben 795 millió eurós veszteséget halmozott fel a légitársaság, amelynek flottája 50 lízingelt repülőgépből áll. A cégnek van néhány európai járata, de főleg Dél-Amerikára specializálódott, Argentínába, Bolíviába, Brazíliába, Ecuadorba, Kolumbiába, Paraguayba, Peruba, Uruguayba és Venezuelába is repül.

(forrás: Turizmus.com)

Vissza a hírekhez