Sevilla nem kér a hangos legénybúcsúkból

Sky Travel | 2023.10.11. | Hírek

Sevilla – sok más európai városhoz hasonlóan – fel akar lépni a buliturizmus ellen.

A sevillaiaknak, de a többi turistának is elege lett abból, hogy hétvégenként gátlástalanul viselkedő, obszcén motívumokkal díszített jelmezt vagy pólót viselő fiatalok lepik el az andalúziai város utcáit, és legény- vagy leánybúcsú címén ordítoznak, zenélnek, randalíroznak.

José Luis Sanz, Sevilla polgármestere egy rádióadásban azt nyilatkozta: nincs akadálya annak, hogy bárki megtartsa Sevillában a legénybúcsúját, de azt nem nézhetik jó szemmel, hogy a bulizók zavarják a lakosokat, akiknek ugyanúgy megvan a joguk hozzá, hogy a városukat élvezzék. Mint elmondta, különösen a történelmi városközpontban tarthatatlan a helyzet, mert a fiatalok például fúvószenekart hoznak magukkal, és úgy szórakoznak.

Sanz az önkormányzat élén eltöltött első száz napját értékelő beszédében bejelentette, hogy rendeletileg fogják megakadályozni az ilyen gyülekezéseket, lapértesülések szerint már az év végétől.

A város állítólag Málaga példáját követi, ahol 750 euróig terjedő bírsággal büntethetik, ha valaki engedély nélkül használ hangosbeszélőt vagy megafont.

A legény- vagy leánybúcsúkra érkező turistákat számos európai városban nem látják szívesen, és intézkedéseket is hoztak ellenük. Amszterdamban például a belvárosban 2017 óta be vannak tiltva a sörbiciklik, és nemrég az alkoholfogyasztást és a füvezést is betiltották. Mallorcán pedig csak ebben az évben négy utcával bővítették az alkoholtilalmi zónát – írja a Reisereporter.

(Forrás: Turizmus.com)

Vissza a hírekhez