Most jó lenni kerékpáros turistának a Fertő tónál

Sky Travel | 2023.05.10. | Hírek

Szálloda, panzió, vendégház, étterem, sörház, kocsma, borozó, kiállítóhely is büszkén viseli a "kerékpárosbarát" matricát a Fertő tó térségében. Bringára pattantunk, hogy megismerkedjünk néhány elkötelezett helyi szolgáltatóval, akik szívesen látják a két keréken érkező vendégeket.

Ha ránézünk a kerékpárosbarát szolgáltatók országos térképére, az egyik legsűrűbben pöttyözött térség a Fertő tó környéke. Ehhez nem lett volna elég az, hogy az elmúlt években sok állami és települési forint jutott a térség kerékpáros infrastruktúrájának fejlesztésére, kellett hozzá néhány nagyon lelkes helyi vállalkozó és civil is, akik között többen megszállott bringások, míg mások „csupán" ráéreztek az aktív kikapcsolódás iránt megmutatkozó, fokozódó keresletre – derült ki azon a kétnapos tanulmányúton, amelyet a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezett a közelmúltban a sajtó munkatársainak.

„A Fertő tó térségében különösen sok a kerékpárosbarát szolgáltató, csak ezen a környéken 35-40 ilyen helyet jegyzünk a MAKETUSZ Kerékpárosbarát applikációjában" – büszkélkedett Pénzes Erzsébet, a szövetség elnöke a minősítés és az új alkalmazás bemutatása során.

 

Hasznos applikáció bringásoknak

A tavaly ősszel útjára indult és országszerte immár több mint 600 kerékpárosbarát szolgáltatót jegyző Kerékpárosbarát applikációban azonban nem csak azok a helyek szerepelnek, ahol szívesen látják a két keréken érkezőket. Tartalmazza a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a közmosdókat, az e-bike töltési lehetőségeket, a kerékpárboltokat és -kölcsönzőket, és persze a pihenőhelyeket, azaz minden olyan információt, ami hasznos lehet az úton lévő bringásoknak.Ezeket a pontokat ráadásul felhasználóként mi magunk is gyarapíthatjuk az appon keresztül bejelentve, amely ennek köszönhetően egyfajta közösségi alkalmazásként folyamatosan bővül.

Az applikáció ezenfelül segítségünkre van a túránk megtervezésében is: különböző, a hazai kerékpáros útvonalhálózatot megjelenítő alaptérképek és térképrétegek közül választhatunk Az egyes rétegek más-más plusz információval egészítik ki az alaptérképet, például a hőtérkép funkciót bekapcsolva megnézhetjük, hogy az elérhető kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások – sorolta Coates Ádám, a Kerékpárosbarát projektvezetője.

 

Szolgáltatók, akik szeretik a kerékpárosokat

Az első napra betervezett kerékpártúránkat sajnos elmosta az egész napos áztató eső, így jobb híján kisbusszal vágtunk neki, hogy megismerkedjünk a környék kerékpáros szolgáltatóival.

Kis csapatunk bázisa a fertődi Rábensteiner Panzió, Apartman és Kávézó volt, ahol a vendéget nem csak vetett ággyal és kalóriadús reggelivel várják. A Fertődön csupán átkerekező bringásoknak is erősen ajánlott ide betérni a ház elképesztő teaválasztéka és nagyon finom cukrászsüteményei miatt, ha energiapótlásra vágynak. A tulajdonos, Rábensteiner Viktor már a kilencvenes évek óta elkötelezett támogatója a kerékpáros turizmusnak. Mivel maga is szenvedélyes bringás, nem lepődik meg azon, ha egy vendége éjszakára a szobájába szeretné tolni a kerékpárját, némely járgány ugyanis egy autó értékével vetekszik – árulta el.

Az ilyen kérés teljesítése természetesen nem elvárás egy szolgáltatóval szemben, aki a minősített kerékpárosbarát címre pályázik,  az viszont kritérium, hogy garantálja a vendég biciklijének biztonságos tárolását, legyen pumpája, egy alap szerszámkészlete (ezt egyébként a MAKETUSZ-tól ingyen kaphat), elsősegélycsomagja, biztosítson ingyenes ivóvízvételi lehetőséget és lássa el kerékpáros információs anyagokkal is a hozzá betérőket– fejtették ki a szövetség munkatársai.

A sarródi Rozália Vendégház tulajdonosának is hosszú kerékpáros múltja van, 1999-ben az egyik alapítója volt a Pannon Pedál Egyesületnek. Horváth Ernő két szép régi parasztház felújításával alakított ki takaros vendégházakat a falu főutcáján, közvetlenül a kerékpárút mellett. Az egyik házban nagyobb alapterületű, családbarát apartmanokat lehet kivenni, pár éve pedig – a Kisfaludy-program támogatásával – a szálláshely egy igényes berendezésű, de hagyományőrző épülettel bővült, amelyet már kifejezetten a kerékpáros turisták igényeihez igazítottak, miután nyaranta ők teszik ki a vendégek 70 százalékát. Ezért került mosógép is mindegyik lakrészbe, hogy a többnapos bringatúrán részt vevő vendég reggel tiszta sportruházatban tudjon továbbhajtani – mesélte a tulajdonos. Idei tervük, hogy egy régi színből kerékpáros fogadóbázist alakítanak ki.

Innen Mekszikópusztára (ma hivatalosan Fertőújlak) vezetett az utunk a Fertő tájon át. A szikes tavakon élő vízimadarak életének remek megfigyelőhelye a Fertőújlak határában álló Borsodi-dűlő kilátó. Mellette találtunk egy bringás pihenőt, amely ottjártunkig nem szerepelt a Kerékpárosbarát appban, így a gyakorlatban is alkalmazva a korábban hallottakat, egy fotó kíséretében azonmód beküldtük, és azóta már rögzítették is az applikációban.

Az egzotikusan csengő Mekszikópuszta nevet – a Mexikóban császárrá koronázott Habsburg Ferdinád Miksa főherceg emlékére – az Esterházy-család adta hajdan ennek a területnek. Aztán a vasfüggöny mögé került, és egészen a '90-es évekig csak engedéllyel volt látogatható. Az egykor elszigetelt település lakóinak nagy része ma betelepült német, akiknek keze nyomán kivirult a falu. Itt üzemelteti a korábban húsz évig Ausztriában dolgozó Takács Krisztián és felesége a Mekszikópusztai Betérő nevű hangulatos vendéglőt, amely eredetileg gabonatárolónak épült. Szép időben nagyon sok osztrák nyugdíjas kerekezik át ide, hogy a teraszon elfogyasszon egy Jókai-bablevest vagy sült halat. Büszkeségük a kiváló magyar borokat felvonultató vinotékájuk, ottjártunkkor is éppen borkóstolóra gyülekeztek a szomszédos településekről ide sereglő magyar vendégek.

Vacsorára Hegykőn, a Tornácos Házba vártak bennünket, amelynek konyháját a környék legjobbjának tartják, ezen a pénteki estén is telt ház volt az étteremben. Minőségi szemlélettel készítik az ételeiket, az alapanyagokat főként helyi termelőktől szerzik be. A nekünk tálalt csicsókakrémlevest zöldfűszeres kecskesajttal és sült céklával bolondították meg, a kacsamell dödöllével, mézen futtatott körtével és gombával érkezett és mindezt házi ropogós sült túrógombóc koronázta meg.

A Tornácos épületében szálloda és wellnessrészleg is van, helyben lehet hagyományos és elektromos biciklit kölcsönözni, s a kerekezőket ezen a nyáron már utcai pavilonnal is várják majd, ahol gyorsan elfogyasztható, street food ételeket kínálnak számukra – tudtuk meg Hospely József tulajdonostól.

A napot a nemrégiben nyílt Szentkői Sörház fertőhomoki látványfőzdéjében zártuk, amelyben egy testvérpár, Kovács Gergely és Zétény álma öltött testet. A fiatalemberek nagy lelkesedéssel meséltek a sörkészítés folyamatáról a csillogó rézüstök mellett, amelyek az utcáról is hívogatóak a hatalmas üvegablakokon át. Jelenleg háromféle sört (Münchner Helles, Blonde Ale és American Ipa) készítenek, de további fajtákkal is kísérleteznek.

Az indusztriális stílusban berendezett sörház megszületése igazi családi összefogás eredménye, az édesapjuk készítette például a fa ülőbútorokat. Bringatárolójuk pedig egészen látványos, stílusosan kerékpár formájú és sörszínű lesz – ígérték.

 

Tekerés az esőben

Bár az eső másnap reggel is szemerkélt, úgy tetszett, hogy kegyesebb lesz hozzánk az időjárás, így Vissi Andrásnak, a MAKETUSZ turisztikai szakértőjének túravezetésével elszántan csatlakoztunk a Sopron-Tómalom-Fertőd útvonalon 40 km-esre tervezett szezonnyitó kerékpáros túrához. A térségben egyébként 16 kijelölt tematikus kerékpártúra-útvonal van, például olyan beszédes nevűek, mint a Széchenyi-örökségtúra, a Kékfrankos kör, a Vasfüggöny túraút vagy a Bányaút.

A Pisztrángkör Egyesület jóvoltából elektromos rásegítésű bringákat kaptunk, és mint megtudtuk, ők kombinálják is az aktivitásokat, a tájat jól ismerő szakvezetőikkel kerékpáros és kenus túrákra is indulhatnak a hozzájuk fordulók.

Az e-bike nyergében könnyedén gyűrtük le a Soproni-hegység magaslatait az erdei utakon, majd átvágva a hegyen megérkeztünk Fertőrákosra.

Aki erre kerekezik, feltétlenül álljon meg a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínháznál. Javaslom, hogy először sétáljon fel kőfejtő felső peremén végigfutó tanösvényre, ahonnan megcsodálhatja a Fertő tóra és a környékre nyíló panorámát.

Onnan leereszkedve a mélybe, a sziklakolosszusok között megbújó barlangszínház mellett őslénytani bemutató is vár bennünket – miután lefotózkodtunk a fejünk felett „úszó" őscápával és persze beálltunk egy rekonstruált cápaállkapocsba a tűhegyes fogak közé, a zeneteremben néhány taktust is meghallgathatunk.

Tovább Balfra a domboldalakra telepített szőlőültetvények között kanyargó kövesút vezetett, de az újra erőre kapó esőben nemigen tudtuk élvezni a táj megnyugtató szépségét. A település központjában azért ki nem hagytuk volna, hogy megkóstoljuk a szép Zsolnay-porcelánnal díszített kút savanyúvizét, a hely amúgy kedvelt bringás pihenőpont.

Az utána következő Csárda Természetvédelmi Központnál egészen le lehet sétálni Fertő tó partjára, ugyan csak egy csatornányi szélességet láttunk belőle a vizet eluraló nádas miatt. Az oktatóközpontban játszva hozzák közelebb a Fertő-Hanság élővilágát, a fejünk felett egy egész vadlúdcsapat „repked" és a megfelelő gomb megnyomásával gágog is, boncolható itt bagolyköpet is, a terepasztalon társasjáték, az interaktív falon kirakók, tapogatók szórakoztatják a betérőket.

Innen tovább aztán leszakadt az ég, és a legközelebbi kerékpárosbarát helyre, a fertőbozi Vincellér Vinotékába már csuromvizesen érkeztünk. Így egy cseppet sem tiltakoztunk, amikor a szervezők lefújták a túra hátralévő szakaszát, és hívták a felmentő kisbuszt, hogy visszaszállítson fertődi bázisunkra. Ott aztán egy-kettőre helyre tett bennünket egy forró zuhany, no meg az Esterházy-kastéllyal éppen szemközt található Gránátos Étterem sűrű, ízes gulyáslevese és frissen sült, csodás házi túrós rétese.

(forrás:turizmus.com)

Vissza a hírekhez