Megújult a Jáki kápolna a Városligetben

Sky Travel | 2023.09.25. | Hírek

Megújult a Jáki Szent László-kápolna a városligeti Vajdahunyad várában. A felújított kápolnát szombaton, Szent Pio atya ünnepén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg, majd szentmisét mutatott be.

Erdő Péter a felújításról szólva azt mondta, "a megújuló szépség elevenné teszi a helyeknek és a közösségeknek a történetét". A millenniumi világkiállítás pavilonjaként a régi Magyarország számos szép épületének kicsinyített mását hozták létre a Városligetben.

Ebbe az együttesbe illeszkedik a román stílusú Jáki kápolna, mely a Jáki templom mintájára épült. - idézte fel a bíboros.

Erdő Péter elmondta, a kápolna kedvelt helye lett a budapestieknek: imádkozó és Istent kereső embereknek, különösen pedig azoknak, akik meghitt, de mégis emelkedett körülmények között akarták megkötni házasságukat.

Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke, a Budapest-Herminamezői Szentlélek Plébánia plébánosa elmondta, a kápolna az elmúlt két évtizedben csaknem ezer magyar keresztény családot indított útjára az itt megkötött házasságok révén.

A kápolna részleges külső és belső felújítása a Miniszterelnökség 200 millió forintos támogatásával valósult meg.

(Forrás: Turizmus.com)

Vissza a hírekhez