Környezetkímélő üzemanyagot tesztel az osztrák légitársaság

Sky Travel | 2022. 04. 20. | Hírek

Pár hete megkezdte az első használt étolajalapú üzemanyag tesztelést az Austrian Airlines osztrák légitársaság. Az első eredmények kecsegtetőek: az új típusú üzemanyag a hagyományoshoz képes 80 százalékkal kevesebb szén-dioxidot juttat a levegőbe, így kevésbé terheli a környezetet.

Az Austrian Airlines (AUA) légitársaság és a részben állami tulajdonú osztrák olajvállalat, az ÖMV közös kutatási projektjének biztató első eredményei lehetővé teszik a klímavédelmi célok hatékony elérését. Az AUA 2050-re teljesen klímasemleges kíván lenni, ennek feltétele, hogy alternatív meghajtásra, illetve alternatív üzemanyagokra álljanak át – írja a GD Consulting.

Megoldás az elektromos vagy hibrid meghajtás, azonban az akkumulátorok tárolókapacitása és súlya jelenleg még nagy kihívás elé állítja a fejlesztőket. Ezért is különösen ígéretes a most tesztelt, használt étolajból új típusú kerozint előállító eljárás, mert segítségével nagy mértékben lehet a légi közlekedés által okozott környezeti terhelést csökkenteni. Ráadásul mindezt úgy, hogy a "hagyományos repülőgépek, hagyományos hajtóművébe, hagyományos úton tudjuk az új üzemanyagot eljuttatni, amelyet hagyományos olajfinomítóban tudunk előállítani. Így nincs szükség az infrastruktúra jelentős átállítására" – magyarázta az új típusú kerozin előnyeit Fabian Wedman, az ÖMV légiközlekedési osztályának projektmenedzsere az ORF érdeklődésére.

A világ nagy légitársaságai hatalmas fejlesztési pénzeket fordítanak az úgynevezett SAF környezetbarát üzemanyag (Sustainable Aviation Fuel) előállításra. Az Austrian Airlines és az ÖMV közös projektje keretében a használtétolaj-gyűjtőhelyekről beszerzett alapanyagot alakítják SAF-hajtóanyaggá.A megfelelő mennyiségű alapanyag biztosítása érdekében a begyűjtést a jövőben Németországra és Romániára is tervezik kiterjeszteni.

2019-ben, a rekord forgalmú légiközlekedési évben az AUA járatai egy év során 800 ezer tonna kerozint égettek el, így hatalmas volumenű SAF biztosításához a hatalmas mennyiségű alapanyag beszerzése még ugyancsak kihívás. A kutatásokat gyorsítja, hogy az Európai Bizottság jövő évtől előírja, hogy a hagyományos kerozinhoz 2 százalékban már SAF-adalékot szükséges keverni, majd 2025-től 5 százalékra emelik ezt a mértéket, amelynek 2050-re már az EU területén szolgáltató légitársaságok esetében a 60 százalékos szintet is meg kell haladniuk.

A kutatások, az átlagosnál lényegesebb drágább SAF-üzemanyagok finanszírozásában a jövőben a környezettudatos utasok is részt vállalhatnak, akik egy a repülőjegyük mellett átlagban 50 eurós kompenzációs  felárat is fizethetnek, amellyel hozzájárulnak a fenntartható légi közlekedés megteremtéséhez. Az úgynevezett „compensaid" rendszert az Austrian Airlines anyavállalata, a Lufthansa már aktiválta, a hírek szerint hamarosan az AUA is integrálja online értékesítési rendszerébe.

(Forrás: turizmus.com)

Vissza a hírekhez