Ismét járható a Svájcot Olaszországgal összekötő vasúti alagút

Sky Travel | 2024.09.03. | Hírek

Az alagutat tavaly augusztusban zárták le, miután egy keréktörés miatt kisiklott egy tehervonat, és jelentős károkat okozott, számol be a hírről a euronews.com portál.

Mint írják, több mint egy év után,

hétfőn újra megnyitották a Gotthard-alagutat, a Svájcot Olaszországgal összekötő vasúti összeköttetéshez.

Az alagutat tavaly augusztusban zárták le, mert keréktörés miatt kisiklott egy svájci tehervonat, amely a nyugati és a keleti alagutakat elválasztó kapunak csapódott, súlyos károkat okozva ezzel.

A Svájci Szövetségi Vasutak (SBB) infrastruktúra-rendszerekért felelős vezetője, Beat Deubert elmondta: 

Csak a vonat eltávolítása és a baleset helyszínének megtisztítása néhány hétbe telt. Ezután minden anyagot be kellett vinni az alagútba, amelyben 40 fokos hőmérséklet volt. Óvintézkedéseket kellett tenni a dolgozók védelme érdekében.

A vasúttársaság tavaly 135 millió euróra becsülte a helyreállítási költségeket, múlt héten viszont közölték, hogy azok végül 159 millió euróba kerültek.

A 2016-ban átadott Gotthard-alagút 57 kilométer hosszon húzódik a svájci Alpok alatt, ezzel a világ leghosszabb vasúti alagútja. Megépítése mintegy 10 milliárd euróba került, elkészülte óta Zürichből Milánóba 2 óra 40 perc alatt lehet eljutni, teszik hozzá a hírben.

(forrás:turizmusonline.hu)

Vissza a hírekhez