Idén kétszer is karneválozhatunk Máltán

Sky Travel | 2022. 02. 10. | Hírek

Február 25. és március 1. között rövidebb és visszafogott programokkal kerül megrendezésre az Il-Karnival ta’ Malta, azaz a máltai karnevál, de ezzel nem ér véget az esemény.

José Herrera, Málta kulturális minisztere nyilatkozatában kiemelte, hogy a karnevál az egyik fő pillére a máltai kulturális eseményeknek. Az elmaradt karneválok komoly hiányérzetet teremtettek és azok a tehetségek sem tudtak kibontakozni, akik életüket és lelkesedésüket a karneváli ünnep megalkotásának szentelik - írja a Máltai Idegenforgalmi Hivatal.

A járvány ideje alatt a kormány felelősségteljes döntéseket hozott, és csak biztonságos körülmények között, különös körültekintéssel lehetett kulturális programokat szervezni. Ilyen formában került megrendezésre tavaly és idén februárban is a karnevál. A kulturális miniszter hozzátette, hogy így a karnevál nem olyan élmény és messze elmarad a hagyományos ünnepléstől, mely évről évre a teljes máltai lakosságot megmozgatja és számos turistát vonz a szigetekre.

A közeljövőben bevezetésre kerülő enyhítések – melyeknek köszönhetően számos járványügyi intézkedést eltörölnek – miatt a szervező Festival Malta és a máltai kormány közösen úgy döntött, hogy idén május 20-22. időszakban egy karneváli fesztivált rendeznek a szigeteken.Ezzel a kezdeményezéssel a karneváli közösség biztonságban élvezheti a várva várt ünnepet. Ettől függetlenül néhány eseményt még februárban megrendezésnek, a jelenleg érvényben lévő Covid-19-intézkedésekkel összhangban, egy rövidített program keretében.

Annabelle Stivala, a Festival Malta vezérigazgatója nyilatkozatában hozzátette, hogy az “Il-Karnival ta’ Malta” fontos esemény Málta kulturális eseménynaptárában és a szervezők arra törekszenek, hogy a karneváli ünnepségek visszanyerjék korábbi fényüket. A Festival Malta éveken át missziójának tekintette, hogy megőrizze a máltai karneválhoz kötődő tradíciókat miközben egy nagyon színvonalas eseménnyé formálták azt. A karnevál ráadásul megélhetést biztosít számos máltai művésznek. 

A februári szűkített program keretében Valletta utcáin számos helyen találkozhatunk majd karneváli installációkkal és egy fotókiállítást is megtekinthetünk Frank Kirchner német fotóművész képeiből. Emellett idén is lesz kosztűm kiállítás az elmúlt évek karneváli költeményeiből és egy élő zenés, látványos előadás a Manoel Theatre szervezésében.

 

(Forrás: turizmus.com)

Vissza a hírekhez