Heti háromszor közlekedik újra Riga és Budapest között az airBaltic

Sky Travel | 2023.02.09. | Hírek

A március végétől kezdődő nyári menetrendben heti háromszor jön Budapestre az airBaltic, az első járat március 27-én száll le Ferihegyen.

A lett légitársaság Airbus A220-300-as repülőgépei hétfői, csütörtöki és szombati napokon közlekednek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre – figyelt fel az Airportal a Budapest Airport közösségi média oldalán megjelent közlésre.

A járatok már bekerültek a légitársaság foglalási rendszerébe is, amely szerint az első járat március 27-én, hétfőn érkezik Budapestre.

Hétfőnként és csütörtökönként a járat 11:25-kor száll fel Rigából és 12:20-kor érkezik meg Budapestre, majd 13 órakor indul vissza a lett fővárosba, ahol 16 órakor száll le. Szombatonként a járat másfél órával később közlekedik.

A légitársaság Airbus A220-300-as repülőgépei a menetrend szerint idefelé 1 óra 55 perc, visszafelé 2 óra alatt teszik meg a két város közötti távolságot, amely jóval gyorsabb, mint a korábban használt Bombardier Q400-as turbólégcsavaros típus esetében.

Ezeknek a típusoknak az utolsó példányát a napokban vonta ki flottájából a cég – írják.

 

(forrás:turizmus.com)

Vissza a hírekhez