A szigetcsoport két legkeletibb tagjára, Fuerteventúrára és az annak közvetlen közelében fekvő Lanzarotéra a terület specialistája, a Viasale Travel szervezett tanulmányutat. A két szigetet érdemes kombinálni egymással, mivel félóra alatt átvisz a komp az egyikről a másikra, és a járatok egész nap folyamatosan közlekednek. Azért is megéri mindkét szigetet megnézni, ha már arra járunk, mert bár közel vannak egymáshoz, másféle látnivalókat kínálnak.

Mi volt előbb: a kutya vagy a kanári?

Először azért néhány alapvetést érdemes elmondani a Spanyolországhoz tartozó, de autonóm Kanári-szigetek tartományról. A szigetcsoport az Atlanti-óceánon fekszik, közelebb Afrikához, mint Európához: Fuerteventurától kevesebb mint 100 kilométerre található Marokkó. Lakói eredetileg berberek voltak, bár egy – később megcáfolt – elmélet szerint inkább a vikingek között kellene keresgélni az ősöket. Az egyszerű földművesként és állattartóként élő őslakosok egy részét rabszolgaként vitték el a spanyol hódítók, más részük a behurcolt betegségek következtében pusztult el, aki túlélte, beolvadt a hódítók közé, így mára nyelvük és kultúrájuk csupán töredékes formában maradt ránk. A különlegességek közé tartozik, hogy többféle módon védekeztek a túlnépesedés ellen, Lanzarotén például elterjedt volt a többférjűség: egy nőnek egyszerre akár három férje is lehetett. Azt sem árt tudni, hogy nem a kanárimadárról kapta a nevét a terület, hanem a spanyol hódítókat fogadó nagy testű kutyákról (cano), a madarat nevezték el később a szigetek után.

A barna ötven árnyalata

E rövid kultúrtörténeti bevezető után kezdjük az ismerkedést a Kanári-szigetek második legnagyobb alapterületű tagjával, a 130 kilométer hosszú, viszont csupán 10-20 kilométer széles Fuerteventurával! A vulkáni tevékenység eredményeként született szigetcsoport legrégebbi tagján – amelyet ezért Öreg szigetnek is neveznek a helyiek – már több ezer éve nem tört ki vulkán, ellentétben például La Palmával, ahol tavaly is történt ilyen eset, vagy Lanzarotéval, ahol 1812-ben regisztráltak utoljára vulkánkitörést. Fuerteventurán az egykor a tenger szintje fölé akár háromezer méterre is emelkedő vulkáni tűzhányók az évezredek alatt szépen lekoptak, így mára már a legmagasabb is csupán 800 méteres, ugyanakkor közöttük autózva olyan érzés fog el minket, mint mintha valami földöntúli, elvarázsolt tájon bolyonganánk. Nem véletlen, hogy Fuerteventurát számos más elnevezéssel illetik, ezek közül az egyik legkifejezőbb „A barna ötven árnyalata".

Kecskék és kaktuszok

A földönkívüli érzést erősíti az erdők és a fák szinte teljes hiánya. Ottjártunkkor ugyan egy szokatlanul bőséges esőzés hatására az egykori lávamezők kizöldültek, fűfélék, virágok, kisebb cserjék keltek életre a kőtengerben. A helyiek szerint ritka szerencsénk volt, mivel évente jó, ha tíz napot esik errefelé az eső, általában ennél sokkal kopárabb a vidék. Egy ilyen helyen csak a legigénytelenebb állatok, például kecskék élnek meg.

Számos kecskefarmot találunk úton-útfélen, ahol díjnyertes sajtokat készítenek az állatok tejéből, de az éttermek is kínálnak kecskehúsos fogásokat. Ha szerencsénk van, akkor útközben valamelyik egykori kialudt tűzhányó oldalában megpillanthatunk egy-egy vadon élő példányt is. A 130 ezer helyi lakosra 200 ezer kecske jut, az utóbbiak közül 5000 szabadon kószál a szigeten. A spanyol hódítás előtt két királyságra oszlott a sziget, és a kettőt azért választotta el kőkerítés egymástól, hogy a kecskék ne kódorogjanak át a szomszéd uralkodó területére.

A kecskék mellett a Közép-Amerikából behozott és a szigeten gyorsan elterjedt kaktuszok élnek meg viszonylag könnyedén az itteni viszonyok között. Van, ahol ültetvényeken termesztik őket, és számos különböző kozmetikai termék készül belőlük.

Ékszerdoboz a hegyek ölelésében

Fuerteventura nyugati partvidékén erősek az áramlatok, errefelé óriási hullámokat vet az óceán, ezért ez a szörfösök egyik kedvelt helye. Érdemes egy fél napot eltölteni például La Pared falucskában, ahol jókora sétát tehetünk a látványos sziklák között, illetve a szomszédos homokos parton. Hasonló, mégis kicsit más látvány fogad északabbra, Ajuyban. Innen észak felé folytatva utunkat kacskaringós szerpentineken jutunk el a sziget régi fővárosába, Betancouriába. A tenger felől érkező támadóktól tartva települt a főváros a hegyek közé, ugyanakkor tény, hogy így sem tudott ellenállni a hódítóknak. Nevét a francia Jean de Betancourt lovagról kapta, aki a kasztíliaiak megbízásából hódította meg elsőként a szigetet.

A kisváros valóságos ékszerdoboz, 1410-ben épült temploma – amely az első volt a Kanári-szigeteken – és a körülötte álló középkori házacskák olyan hangulatot árasztanak, mintha többszáz évet visszarepültünk volna az időben. A településen kolostor és néprajzi múzeum is található. Miután megkóstoltuk a főtéren a cukrozott, pörkölt mogyorót és hallgattuk egy kicsit a sarkon üldögélő gitáros játékát, üljünk be egy különleges helyi kávéra, azaz barraquitóra valamelyik kávézóba, nem fogunk csalódni! A barraquito egy speciális, rétegzett, ital, amiben van kávé, habosított tej, édes sűrített tej, fahéj, citrom és narancsos likőr.

Miután elszürcsöltük a helyi finomságot, menjünk még tovább észak és a tengerpart felé, és álljunk meg a szépséges El Cotillo városkában. Ez a környék is nagyon népszerű a szörfösök körében, de találunk fürdőzésre kiválóan alkalmas partszakaszokat is. És ha már erre járunk, nézzük meg a piros-fehér csíkos Toston világítótornyot! Innen kelet felé haladva érjük el a sziget egyik legnyüzsgőbb üdülőhelyét, Corralejót.

Ultrahosszú strandok és homokdűnék

Itt érdemes elmondani, hogy a sziget északi és déli részének üdülőterületei jól elkülönülnek egymástól, és nemcsak amiatt, hogy akár másfél órát is autózhatunk az egyikről a másikra, hanem mert jellegükben is eltérőek. Északon, Corralejo környékén hagyományosan elsősorban angol turistákba botlunk, akik szívesen ülnek be egy pubba, bárba vagy étterembe, ennek megfelelően a szállodák sűrűn teleépített, városias környezetben fekszenek itt, ahonnan sétatávolságra találunk éttermet, boltot, pénzváltót.