2026 február 25-től az Egyesült Királyságba utazó, vízummentes országok polgárainak – köztük az EU állampolgárainak – kötelező az elektronikus beutazási engedély (ETA) megszerzése. A brit belügyminisztérium közlése szerint ezentúl azok, akik nem rendelkeznek az engedéllyel, nem léphetnek be az országba.
A tavaly teljes körűen bevezetett ETA-szabályozást a brit hatóságok eddig enyhébben kezelték, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az új követelményhez való alkalmazkodásra. Február 25-től azonban már a légitársaságok sem engedhetik felszállni azokat, akik nem szerezték meg az online engedélyt. Fontos, hogy azoknak is be kell váltaniuk az ETA-t, akik csak átszállnak az Egyesült Királyságon.
A brit kormány fokozatosan vezette be az ETA-kötelezettséget azoknak az országoknak a polgárai számára, akik vízum nélkül utazhatnak be az Egyesült Királyságba. A 2023 októberétől kezdődött bevezetési időszak során eddig közel 20 millió engedélyt adtak ki, és az államkasszába több mint 383 millió font bevétel érkezett.
A belügyminisztérium szerint az ETA díjából befolyt összeget a brit határellenőrzési és bevándorlási rendszerek fejlesztésére fordítják. Az engedély 16 fontba (kb. 7 ezer forint) kerül, és két évig, vagy az útlevél lejáratáig érvényes, korlátlan számú beutazást lehetővé téve. Ha az útlevél hamarabb lejár, mint az ETA, új engedélyt kell igényelni.
A brit kormány az ETA díját versenyképesnek tartja, figyelembe véve, hogy az Egyesült Államok ESTA engedélye 40 dollárba, míg az EU-n kívüli országokból érkezők számára bevezetésre kerülő ETIAS engedély 20 euróba fog kerülni. A legtöbb kérelmező gyorsan és automatikusan megkapja az engedélyt, de a belügyminisztérium azt javasolja, hogy az utazók három munkanappal korábban igényeljék azt, hogy elkerüljék az esetleges további elbírálást.
Fontos megjegyezni, hogy azok az EU-állampolgárok, akik 2020 végéig törvényesen letelepedtek és megszerezték a "Settled Status" engedélyt, mentesülnek az ETA kiváltása alól.