Felújított vadászházban szállhatnak meg az aktív turizmus kedvelői Gyula mellett

Sky Travel | 2023.06.24. | Hírek

A Gyula mellett található, korábbi elzárt Sarkad-Remetei Vadászház ma már vendégházként működik, amely nyitva áll az aktív turizmus kedvelői előtt.

A közel hatvanéves épület fennállása óta több kisebb-nagyobb felújításon, átalakításon esett át. A korszerűsített vendégház a most befejezett felújítás révén már vezetékes ivóvízzel is ellátott. Tíz szobával, modern konyhával, étteremmel és külső rendezvénytérrel várja a vendégeket.Az épület felújítására az Agrárminisztérium 70 millió forint támogatást nyújtott. A munka 87,8 millió forintból valósult meg, amelyhez a DALERD Zrt. saját forrásból biztosította a támogatáson felüli részt.

A Fekete Körös mentén elterülő Gyula - Városerdő, Mályvádi és Remetei erdőtömb a térség legnagyobb egybefüggő erdőterülete, mely különleges elhelyezkedésével, természeti értékeivel, kiemelkedő vadászati lehetőségével évtizedek óta vonzza a természetszeretőket.

 

A Körösök vidéke még így, a töltésekkel megzabolázott folyókkal, levágott holtágakkal, időszakos kis vízfolyásokkal is izgalmas turistacélpont. A megújult Sarkad-Remetei Vadászház a gazdag történelmi, kulturális repertoárral, gasztronómiai rendezvényekkel és a híres gyógyvízzel hívogató Gyulától mindössze 6 kilométerre, a Fekete-Körös mellett található erdei környezetben várja a kirándulókat - írta közleményében az Agrárminisztérium.

(forrás:Turizmus.com)

Vissza a hírekhez