Debrecen már az augusztusi virágkarnevál lázában ég

Sky Travel | 2023.07.26. | Hírek

Ebben az évben augusztus 14-20. között rendezik meg a Debreceni Virágkarnevált, amely napjainkban már lényegesen több, mint látványos virágkompozíciók felvonulása.

Már javában készülnek a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválra, amelyet ebben az évben augusztus 14-20. között rendeznek meg. Karneváli lázban ég több mint 1500 táncos, zenész és akrobata, valamint még közel 4000 ember, aki mind hozzájárul az ország egyik leglátványosabb fesztiváljának létrejöttéhez.

Az 57 éves tradícióval rendelkező karnevál napjainkban már lényegesen több, mint látványos virágkompozíciók és nemzetközi művészeti együttesek felvonulása: egy héten át tartó színes programkavalkád, amelyben mindenki megtalálhatja a számára leginkább vonzó szórakozási lehetőséget.

Az augusztus 20-i felvonulási útvonalon – jegyvásárlás ellenében – tribünökről is végigkövethetők a színes virágkocsik és a látványos táncos forgatag. A Papp Művek jóvoltából a lelátók egyikét ez évben ingyenesen bocsátják a Debreceni Karitatív Testület részére, hogy nehezebb anyagi körülmények között élő családok is részesüljenek a karnevál élményében.

Az idei évben is számos új cég csatlakozik a karneváli menethez egyedi virágkocsikkal. A menetet színes élményfutás és oldtimer show vezeti fel, majd a felvonulást hagyományosan a Szent Korona kocsija nyitja 9 órakor.Az idei 12 virágkocsin az együttműködő vállalatok igyekeznek missziójukat, mottójukat megjeleníteni: láthatjuk a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Kodály Filmharmónia Debrecen, a Tranzit Csoport, a Fórum Debrecen, a Teva, a Magyar Posta, a BMW Group Gyár Debrecen, a Richter Gedeon és a Debreceni Szakképzési Centrum kreatív ötleteit, Nagyvárad és Debrecen pedig közös kocsival jelenik meg.

Idén elkészül egy további virágkocsi is, amely az augusztus 20-ai ünnepre Esztergomba érkezik. A virágkocsikat 37 különböző csoport fogja kísérni, akik között új és visszatérő társulatok is lesznek.

Kilenc csoport külföldről érkezik: Kína, India, Horvátország, Szerbia, Spanyolország, Németország és Ausztria mellett Olaszország és Brazília is képviselteti magát.

A virágkocsikhoz és szobrokhoz szükséges több százezer szál dália és egyéb élővirágok idén is Hollandiából érkeznek, továbbá több millió szárazvirágot is használnak a készítők.

A 12 kocsiból 6 megvalósítását sikerült elektromos meghajtású alvázakra helyezni, ezáltal, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Virágos Magyarország projektje és a BMW Group Gyár Debrecen támogatásának köszönhetően fenntarthatósági törekvések is megvalósulnak, többek között újrahasznosított virágkocsielemek kiállítása, fából készült, virágokkal beültetett információs és hirdetőtáblák.

A támogatóknak hála a Debreceni Virágkarnevál hatékonyan elindul egy – nemcsak a növények által, hanem a környezettudatosság révén is – zöldebb rendezvény felé. A virágkocsik csupán egy napon, augusztus 20-án tekinthetőek meg teljes számban, a karneváli felvonulást követő, oldtimer kiállítással egybekötött Virágkocsi Korzón a Vitesco Technologies támogatásával.A rendezvény csúcspontja az augusztus 20-ai felvonulás, ám ezt egy teljes karneváli hét előzi meg, elképesztően gazdag programkínálattal, melyhez a város több intézménye, civil szerveződése is csatlakozik. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteken bulizhatnak a vendégek, és a tavalyi érdeklődésből adódóan idén is „telt házzal” számolnak a Wellhello, a Szabó Balázs Bandája és a Follow the Flow koncerteken.

Augusztus 20-án este egy fergeteges Boban Markovic-koncerttel, később pedig DJ Náksi setjével kísért, egzotikus táncosokkal megbolondított utcabállal zárják a virágkarneváli hetet.

A Kossuth tér azok számára is tartogat csemegéket, akik a komolyzene vagy a zenei tradíciók iránt érdeklődnek, augusztus 15-én a Hungarikum Gála, 16-án pedig a 100 éves Kodály Filharmonikusok közreműködésével a Klasszikusok Éjszakája tölti be a Kossuth teret. Augusztus 17-én a 70 éves Hajdú Táncegyüttes nagyszabású, öt néptánc együttessel közös és 300 táncossal megvalósuló nagyszínpadi show-ját tekintheti meg a közönség.

(Forrás: Turizmus.com)

Vissza a hírekhez