Bezár a soproni Hotel Lövér, nem vállalja az ötszörös rezsiköltséget

Sky Travel | 2022.09.20. | Hírek

Október végén bezár a népszerű soproni Hotel Lövér. A három csillag superior besorolású ház 40 éve fogadja a vendégeket.

„Az elmúlt néhány hónap gáz- és áramszámláit nézve az éves energiaköltségünk 80 millióról mintegy 420 millióra nőne, s ezt nem tudjuk kigazdálkodni” – mondta szerkesztőségünknek Bartha György, a szálloda bérlője, s egyben igazgatója.

Bartha György – aki hosszú éveken át töltött be vezető pozíciókat Danubius-házakban – 2014-ben, már nyugdíjasként hozta létre feleségével azt a vállalkozást, amely 8 évvel ezelőtt bérbe vette, s mostanáig sikeresen üzemeltette a szállodát.

Eddig is szigorú költséggazdálkodással és gyakorlatilag 24 órás személyes jelenléttel, illetve irányítással sikerült nyereségesen üzemeltetni az immáron felújításra is szoruló, három csillag superior besorolású házat.

A napokban döntöttek úgy, hogy november 1-je utánra már nem vesznek fel rendeléseket. A már beérkezett foglalásokat vagy visszatérítik, vagy másik Danubius-szállodát kínálnak fel a vendégeknek az adott időszakra.

Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója megkeresésünkre annyit mondott, hogy tiszteletben tartják a bérlő-üzemeltető döntését, s ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy november 1-je után, bizonytalan ideig zárva lesz majd a Hotel Lövér.

Így mind a vendégeknek, mind a dolgozóknak – közülük néhányan, például Major Zsolt séf nyitás óta hűségesek a szállodához – el kell búcsúzniuk a Lövértől.

A 180 szobás szálloda egyike volt azoknak, amelyek az ún. osztrák hitelkonstrukció keretében épültek – ilyen többek között a budapesti InterContinental (akkor Forum) és a Sofitel Budapest (akkor Atrium Hyatt).

A szinte turistaszállónak beillő Fenyves Szálloda helyén, 1982-ben megnyílt Hotel Lövér akkor még a HungarHotels kötelékébe tartozott, s rögtön az egyik legnépszerűbb magyarországi szállodává vált Vránich Istvánnak, a 2012-ben a Magyar Szállodaszövetség életműdíjával kitüntetett igazgatójának irányításával.

De, ahogyan a most leköszönő igazgató fogalmazott, az elsősorban a belföldi vendégkörre építő szállodában nem tudják úgy megemelni az árakat, hogy kitermeljék az ötszörösére emelkedő energiaköltségeket.

Bartha György egyetlen reménysugárnak tekinti azt a szeptember 17-i kormányzati bejelentést, amely a kkv-k rezsitámogatásáról szól, azonban ennek a részletei ma még nem ismertek.

(forrás:Turizmus.com)

Vissza a hírekhez