Befejeződött a válaszúti Bánffy-kastély felújítása Erdélyben

Sky Travel | 2023.11.16. | Hírek

Befejeződött a válaszúti Bánffy-kastély felújítása Erdélyben, a restaurált műemlék épületet jövő héten adják át.

A Kolozsvártól 25 kilométerre található Válaszúton álló kastélyt központként hasznosítaná a megyei közgyűlés. Az értékes ingatlant több mint öt év alatt sikerült restaurálni, átadása után a turisztikai körforgásba is bevonnák. Az európai uniós forrásokból és a megyei tanács önrészéből megvalósult restaurálás során a kastély belső terei és külső homlokzatai is megújultak, és az egykori parkot, tavat is helyreállították.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke az MTI-nek elmondta: a belső és külső munkálatokkal is elkészült a kivitelező, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Ezekre a parkosítási munkálatok esetében tavasszal kerül sor.

A műszaki átadás megtörtént, a világítás, fűtés is működik, a jövőben még a korhű bútorzat beszerzése következik – tette hozzá az alelnök, aki szerint ez utóbbit ugyanakkor a román kormány deficitcsökkentő intézkedései is hátráltatják, idén nem fordíthatnak pénzt erre, de beszerezni sem könnyű az értékes berendezést.

A Bánffy család egykori nyári rezidenciájában kulturális rendezvényeket, kiállításokat, könyvbemutatókat, kisebb koncerteket szervezne a fenntartó megyei közgyűlés. A park szabadtéri rendezvényeknek, alkotótáboroknak adna helyet.

Az egyedülálló kastély felújítására 2017-ben nyert csaknem 20 millió lejes (1,5 milliárd forint) uniós támogatást a Kolozs megyei önkormányzat, a felújítás azonban csak 2021-ben kezdődhetett el. Mivel az értékes belső faburkolattal rendelkező műemlék épület restaurálása nagy szakértelmet igényelt, csupán a tender negyedik meghirdetése után sikerült kivitelezőt találni. A munkálatokra szánt összeget is emelni kellett, az uniós pénzt a megyei közgyűlés saját költségvetéséből egészítette ki.

A válaszúti kastély az egyik legfontosabb erdélyi nemesi família, a Bánffy család nyári rezidenciája volt.A Kastély Erdélyben szakportál leírása szerint az 1848-49-es forradalomban nagyon megrongálódott udvarház felújításából született 1859 után báró Bánffy Albert, majd fia, Bánffy Ádám megrendelésére.

A 19. század második felében nyerte el jelenlegi formáját, legnagyobb értékét az épen megőrzött belső burkolatok képezik. A csarnok földszinti falait tölgy- és kőrisfából készült neoreneszánsz jellegű burkolat borítja. Az ebédlő fő ékessége a zöld mázas cserépkályha, melynek két oldalfalán a magyar történelem jelentős pillanatait ábrázoló domborművek láthatók. A kommunizmus idején államosított épületben 2007-ig kisegítő iskola működött, majd használaton kívül állt.

(Forrás: Turizmus.com)

Vissza a hírekhez