Balira márciustól már karanténmentesen?

Sky Travel | 2022. 03. 07. | Hírek

Indonézia könnyített a beutazási feltételeken és februárban megkezdte Bali szigetének megnyitását egyelőre karanténkötelezettséggel, de március közepétől már remélhetőleg anélkül. Mindent az érvényes beutazási feltételekről.

Február 22-e óta ismét óta utazhatnak be nemzetközi turisták Balira, ahol szigorú és kiterjedt higiéniai protokollt dolgoztak ki a koronavírus fertőzés terjedésére. Az úgynevezett CHSE egy minőségi védjegy is egyben, amelyhez 2021-ben már 2357 turisztikai szolgáltató csatlakozott a szigeten – derült ki egy indonéz és nemzetközi turisztikai szakemberek részvételével rendezett webináriumon kedden.

A jelenlegi szabályok értelmében még az utazás megkezdése előtt rendelkezni kell elektronikus vízummal, kizárólag legalább egyszer oltott turisták utazhatnak be, rendelkezni kell negatív PCR teszttel, amely legfeljebb az utazás megkezdése előtt 48 órával készült, szükséges Covid 19-fertőzés esetére biztosítás is, valamint bizonylat arról, hogy rendelkezünk kifizetett szállással a szigeten, valamint egy applikációt is tudnunk kell használni, amely egészségügyi státuszunk ellenőrzésére szolgál. A repülőtéri PCR tesztelés eredményét már mindenki a szállodájában várhatja meg.

A turisták Balin a határátlépés után kijelölt, úgynevezett zöld zónában és meghatározott hotelekben kell, hogy eltöltsék nyaralásuk első napjait, és a karanténidőszak leteltével utazhatnak csak tovább a sziget további területeire. Ezek a zónák Sanur, Ubud, Nusa Dua, Kuta és Jimbaran területei, ahol a legnagyobb a lakosság teljes átoltottsága és szigorú járványügyi előírások vannak érvényben. Balin egyébként februárra már a teljes lakosság felvette a második dózist is.

A Balira érkezők különböző elbánásban részesülnek attól függően, hogy egy, két vagy három Covid-vakcinát kaptak. Az egyszer oltottak 7 napot kell, hogy eltöltsenek valamely karanténhotelben és a 6. napon ismét tesztelik őket. A kétszer oltottakra 5 nap, a 3-szor oltottakra 3 nap vár egy úgynevezett buborékhotelben vagy egy hajó fedélzetén. Előbbieket a 4., utóbbiakat a 3. napon tesztelik. Ha a vendég negatív és „kitöltötte az idejét” tovább utazhat Bali más területeire. A dedikált buborékszállodákban és hajókon eltöltött napok, az úgynevezett "bemelegítő vakáció" alatt a teljesen oltottaknak számos élménydús programban lehet részük, használhatják a szállodai medencéket és a tengert is élvezhetik. Egyelőre 27 ilyen hotel áll rendelkezésre Balin 1455 szobával az úgynevezett zöld zónákban.

Az egyszer oltottak számára 37 karanténhotel áll rendelkezésre 1726 szobával, itt azonban kevésbé magas az élet: a vendégek nem hagyhatják el a szobáikat, az ételüket is ott kapják meg. Azok, akik a repülőtéri teszten pozitív eredményt produkálnak, 7 napra hatóságilag kijelölt karanténhotelbe kell, hogy vonuljanak, de ha szabad a szállodájuk karanténszobája, ott is elvonulhatnak a világ elől.

Jelenleg kétféle vízummal lehet Balira utazni, - az úgynevezett Visit Visával, amelyet egyebek között a turisták számára dolgoztak ki - és az átmeneti tartózkodást biztosító vízummal. A turistavízum megszerzéséhez szükség van egy indonéz partnerre is, például utazási irodára vagy szállodára, amelyen keresztül a vízumdíjat fizeti az utas. Előírás még a legalább 6 hónapig érvényes útlevél, legalább kétezer dollárnyi anyagi fedezetről szóló igazolás, a hazaútra szóló repülőjegy, és az oltási bizonyítvány is.

Bővebb információ: https://visa-online.imigrasi.go.id/

Az eseményen az is elhangzott, hogy a Singapore Airlines elsőként tért vissza nemzetközi járatokkal Balira. Amszterdamból, Milánóból és Rómából közlekedtet járatokat az indonéz turistaparadicsomba.
Karantén nélkül egyelőre tehát senki sem utazhat be Balira, de Augustini Rahayu, a turisztikai minisztérium képviseletében elmondta, a kormányzótól ígéretet kaptak arra, hogy március közepétől karanténkötelezettség nélkül is be lehet majd utazni az Istenek szigetére.

A fenti inforgrafika ITT is megtekinthető: https://www.indonesia.travel/gb/en/campaign/welcome-back-to-bali

 

(Forrás: Turizmus Online)

Vissza a hírekhez