Az Emiratest és a Qatar Airwayst is túl akarja szárnyalni az új szaúdi légitársaság

Sky Travel | 2023.03.19. | Hírek

A szaúdi kormány néhány nappal ezelőtt jelentette be egy második nemzeti légitársaság megalapítását, ami nem jó hír sem az Emirates, sem az Etihad, sem a Qatar Airways számára.

Mohammad bin Szalmán bin Abdul-Aziz szaúdi koronaherceg néhány nappal ezelőtt úgy tájékoztatta a közvéleményt, hogy az új légitársaság, a Riyadh Air 2030-ra az egész világon több mint 100 úti célt kínál majd Rijádból, továbbá „a vendégeknek kivételes élményt fog nyújtani, amelynek középpontjában az autentikus, szívélyes szaúdi vendégszeretet áll” majd. A cél az, hogy az Emiratest és a Qatar Airwayst is túlszárnyalják, és fellendítsék a turizmust a királyságban, csökkentve az olajtól való függőséget – írja az aerotelegraph.com.

Az arab ország 2030-ra évi 330 millió légi utas fogadását, ill. indítását tervezi, ami háromszorosa a jelenleginek. Emellett a légi áru volumenét is megnégyszereznék 4,5 millió tonnára. Úgy tervezik, hogy az ország addigra 250 úti célba kínál majd összeköttetést a jelenlegi 99 helyett. Ebben a Ríyadh Airnek kulcsszerepe lesz. A tervezett növekedés ugyanis akkora, hogy egyetlen légitársaságnak nehéz lenne egyedül megbirkóznia vele. Míg a már működő nemzeti légitársaság, a dzsiddai bázissal rendelkező Saudia a két szent város, Mekka és Medina felé irányuló, valamint a vörös-tengeri útvonalakra fókuszál majd, addig a Riyadh Air a gazdasági szempontból érdekes nagyvárosokra.

A Riyadh Air vezérigazgatója Tony Douglas, aki korábban az Etihad Airways élén állt. Az új légitársaság a várakozások szerint hamarosan egy több mint száz repülőgépre szóló megrendelést ad le. A tulajdonos állami befektetési alap már hónapok óta tárgyal az Airbusszal A350-esek megrendeléséről, egyidejűleg pedig a Boeinggel is párbeszédet folytat rövid, közepes és nagy hatótávolságú utasszállító repülőgépek vásárlásáról.

Mindez elég rossz hír a Perzsa-öböl menti légitársaságoknak, mivel nemcsak új versenytársat kapnak, hanem szaúdi ügyfeleik jelentős részét is elveszíthetik, akik pedig jelenleg az utasok akár negyedét is kiteszik.

 

(forrás: tuizmus.com)

Vissza a hírekhez