Forrás: turizmus.com

Az Our Vodka svéd vodkagyártó cég megnyitotta első lepárlóüzemét Manhattanben, abból az alkalomból, hogy száz évvel ezelőtt vezették be az amerikai szesztilalmat.

Korábban történt

A vodkaüzem Manhattan közepén nyílt meg, s a szeszfőzde mellett egy bár és üzlet is található. Az Our Vodka nem olyan régi és patinás, mint a többi híres svéd brand, a céget 2010-ben alapította Åsa Caap, Kalle Söderquist és Mattias Nyström. A koncepció lényege, hogy az italt helyben állítják elő, szinte kisüzemi mennyiségben, de a legmagasabb igényű technológiával.

A vodkalánc érdekessége, hogy mindenütt, ahol lepárló üzemet létesítenek, a helyi stílus, kereslet és ízlés alapján készülnek az italok, így egyedi karakterük lesz. A New York-i immár a hatodik külhoni szeszfőzdéjük. Először Berlinben nyitottak, majd Detroit, Amszterdam, London és Los Angeles következett. Az új szeszfőzde Manhattan szívében, a Chelsea negyedben található, és helyi művészek kedvenc galériájaként is szolgál.

Az üzem megtervezését is művészekre bízták, jelen esetben Dave Ortizt szemelték ki erre a feladatra. Menet közben kiderült, hogy nemcsak Svédországban bonyolult szeszesital üzemet alapítani.  „Öt év telt el azóta, hogy aláírtam a bérleti szerződést New Yorkban, azóta dolgozunk az beruházáson. Az évek során több mint 220 találkozóm volt különböző hatóságokkal” – nyilatkozta az egyik alapító. Az Our Vodka tulajdonosa jelenleg a számos más márkát magáénak mondható Pernod Ricard.