A IV. Béla korában, a tatárjárás után épült, így Magyarország legépebben megmaradt középkori lakótornya címmel büszkélkedő Salamon-toronynak pusztul a vasbeton kiegészítése, ökölnyi darabok hullanak a kövezetre.

Az alsóvár kaputornyának tetejéről a tél végén kezdtek hullani a cserepek, és a hatvanas években kialakított tetőhéjazat megadta magát. Ezt követően a várfal is omlani kezdett, majd néhány napja elkezdtek nagyobb betondarabok kiesni a Salamon-torony vasbeton gyilokjárójából. „Mivel ez harminc méteres magasságban van, végzetes balesetet is okozhatna egy ilyen betondarab, ezért a torony falainak tövét kordonnal elzártuk a látogatók elől, miután a várfal és a kaputorony környékét már hetekkel korábban körülkordonoztuk” – mondta el a muemlekem.hu magazinnak Buzás Gergely régész-művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum Visegrádi Mátyás Király Múzeumának igazgatója.

Ahogy azt 2016 decemberében megírtuk, a Nemzeti Várprogram kiemelt helyszíne az esztergomi vár, a visegrádi Fellegvár, Alsó-vár mellett a többi között a Salamon-torony és királyi palota. A felújítás azonban azóta sem kezdődött meg.

„Sajnos az évek óta halasztgatott renoválás miatt az egész alsóvár állapota egyszerre vált kritikussá, ezért azt tervezzük, hogy ha nem érkezik segítség, az idei nyár végén bezárjuk a Salamon-tornyot és lezárjuk az egész alsóvárat, hogy ne veszélyeztessük senki életét, testi épségét, mert komoly beavatkozás nélkül egy újabb telet már nem fog az épület kibírni”-tette hozzá az igazgató.

(Turizmus.com)