Az összeomlás veszélye fenyegeti az isztambuli Topkapi palota egyes részeit a falakban keletkezett rések miatt – írta a Hürriyet című török napilap.

Forrás: MTI

Az épületegyüttes Hódító Mehmed szultánról elnevezett pavilonját, amely korábban a palotamúzeum kincseit mutatta be, biztonsági okokból már július 13-án bezárták. Az épület pincefalain a hajszálrepedések mögött akkora méretű réseket fedeztek fel a szakemberek, hogy egy emberi kar átférne rajtuk. A kincstár felbecsülhetetlen értékű tárgyai, egyebek között a 86 karátos, körte alakú “Kanálkészítő gyémántja”, biztonságos raktárhelyiségekbe kerültek át.

A Topkapi Palota háreme

A szakértői jelentés szerint – más hatások mellett – az utóbbi években a Márvány-tenger mélyéből induló földrengések nyomán a pavilon az összeomlás szélére került. A hatóságok szerint az épület jelenlegi állapotában még egy 5-ös erősségű földrengést sem vészelne át.

A kulturális és idegenforgalmi minisztérium sürgős beavatkozást rendelt el. A felújítás költségei elérhetik a 10 millió török lírát (1 milliárd forint).

(Turizmus Panoráma Bulletin )