Forrás: turizmus.com

Novemberben bezárja glasgow-i bázisát a Ryanair, az ottani gépét pedig Edinburgh-ba helyezi át, és új járatokat is indít – írja az airportal.hu.

Az ultra low-cost légitársaság a magas illetékekre és a gyér keresletre hivatkozva hozta meg döntését.

Edinburgh-ban ugyanakkor jelentősen bővít a ír cég, onnan tizenegy új útvonalat jelentett be: Berlinbe, Derrybe, Gothenburgba, Hamburgba, Liszabonba, Memmingenbe, Stockholm Skavstaba, Rigába, Sevillába, Szófiába és Tallinnba – hivatkoznak az Airways Magazine értesülésére.

Ezekhez novembertől hozzájön még a korábban Glasgow-ból kiszolgált öt célállomás, ezeket ugyanis a légitársaság nem szüntetni meg hanem – hasonlóan a korábban ott állomásoztatott gépéhez – áthelyezi a skót fővárosba.

Ezzel negyvenötre nő a Ryanair Edinburgh-ból kiszolgált útvonalainak száma. A cég tavaly erről a reptérről 3,5 millió utast szállított, 29 célállomásra.

(turizmus.com)