Forrás: STA Travel

A napokban közzétett a Telegraph egy térképet, amelyen színekkel jelöli, mely országok biztonságosak, illetve melyek rejtenek közepes, vagy magas kockázatot. A térképet a STA Travel kollégái elemezték.

A színskáláról csak annyit, hogy a 2001-es new yorki eseményeket követően előbb Amerikában, később a többi fejlett országban is bevezették a biztonsági információs szintek rendszerét – SAS – melyben 5 kategóriába sorolták a biztonsági kockázatokat. Ezeket színekkel is jelölték: a piros a jelen lévő közvetlen kockázat, a narancs a magas kockázat, a citrom az emelt, a kék a figyelendő, a zöld pedig az alacsony veszély színe, ahogy a meteorológiában is.

Bár egyes biztonságpolitikai szakemberek úgy vélik, a teljes biztonság (safety) fogalma a múlté, és helyét a „security” (biztonságosság) különböző szintjei vették át, a laikus azt gondolja: kissé eltúlzott a kockázati szintek megállapítása, ami a turizmusra is befolyással lehet.

A STA Travel blogbejegyzésében azt írja: az utazással kapcsolatos veszélyeket hivatalból figyelik az egyes országok külügyminisztériumai, amelyek igyekeznek állampolgáraik kockázatát csökkenteni. Jelzéseikben figyelemre méltó, hogy egyes – politikailag nagy súlyú – országok bármekkora kockázat esetén sem kapják meg az utazásra nem ajánlott tiltó címkét, kisebbek pedig nagyon könnyen; aztán csak évek kitartó munkájával tudnak megszabadulni e bélyegtől. Az elmúlt években azonban már a UNWTO-nak is feltűnt, hogy a féltés néha túlzott: fel is szólították a kormányokat, hogy ne alkalmazzák politikai fegyverként egymás ellen a travel warning rendszert.

A szándékosság mellett a frissítés elmaradása is szerepet játszhat abban, hogy egyes országokat vagy területeket utazási szempontból nem ajánl, vagy akár tilt egy ország.

Az országok méretét és formáját elnézve egy idő után az is eszébe jut az embernek, hogy minél nagyobb egy ország, annál komolyabb esélye van arra, hogy előrelépjen a veszély-skálán – írják.

Hiába hatalmas kiterjedésű Kína, Oroszország vagy az USA, ha egy-egy városát veszélyesnek minősítették, az egész ország ijesztő helynek tetszhet a térkép szerint. A szomszédok helyzete is befolyásoló tényezőnek tűnik, így aztán szerencséjük van a szigetországoknak, melyek többsége biztonságos úti célnak mutatkozik továbbra is. A lakosság homogenitása is szerepet játszhat: a mexikóiak hazája annak ellenére zöld, ahogy az ottani drogkartellek nem barátságosságukról ismertek, ahogy a robbanásig feszült helyzet Észak- és Dél-Korea közt nem változtatott az országok biztonsági besorolásán: mindkettő zöld.

A biztonsági térkép – az STA Travel véleménye szerint érdekes nézegetnivaló, de semmiképp sem szabad, hogy kizárólagos utazási navigátorként tekintsünk rá.

Annyi azonban biztos, hogy a korábbinál is jobban érdemes odafigyelni arra, hogy az ember biztonságosabb szállást válasszon, (pl. ne a hivatalosan nem is létező ‘no-go zónák’ egyikében foglaljon szobát), mindig tudják róla a közvetlen hozzátartozói, hogy merre jár, és senki ne utazzon biztosítás nélkül – hogy mérsékeljük az életre szóló élményekkel járó kockázatokat.

(Turizmus Panoráma Bulletin)