Forrás: turizmus.com

2017-ben újra jelentkezik a Sziget VIP Boat, a Sziget Fesztivál teljes ideje alatt, hogy luxus motoros hajókkal vigye a Szigetre a fesztiválozni vágyókat. A Sziget VIP Boat három különböző szolgáltatást nyújt.

Az EXPRESS szolgáltatás két fix kikötőben, a Batthyány téren és a Wiking Yacht Club – Marina Parton várja az utasokat. Az előbbi helyről nyolc személyes motoros hajóval száguldhatnak, míg az utóbbi kikötőből kényelmes ponton hajókkal utazhatnak a bulizni vágyók, akik induláskor egy welcome drinket is kapnak.

Az EXPRESS hajók délután öt órától este kilenc óráig minden fél órában indulnak, illetve soron kívül is, ha megtelik egy hajó. Mindkét kikötőből maximum tíz perc az út a fesztivál belépési pontjához, ahol szinte sorban állás nélkül lehet jegyet vásárolni, illetve bejutni a területre.

A VIP szolgáltatást igénybe venni olyan, mintha limuzinnal mennénk a Szigetre, azzal a különbséggel, hogy a hajónak nem kell a forgalomban araszolnia. Az utasokért egy saját hajó érkezik kapitánnyal és egy üveg pezsgővel, mely egy előre egyeztetett időpontban „házhoz megy”, mivel a Kopaszi gát és a Wiking Yacht Club – Marina Part közötti szakaszon, bármelyik kikötőbe lehet kérni. A utazás a távolságtól függően 10-15 percig tart, így az indulástól számítva hamar belevethetjük magunkat a bulizásba. A hajót maximum nyolc fő veheti igénybe, akiknek egész biztosan nem kell idegenekkel osztozni az élményen.

A VIP GRAND TOUR szolgáltatás lényegében megegyezik a VIP szolgáltatással, azzal a különbséggel, hogy ez magában foglal egy harminc perces városnézést a Dunán a fesztiválra érkezés előtt, így az utasok kényelmesen elfogyaszthatják az üveg pezsgőjüket, és a lenyűgöző látvány mellett hangolódhatnak a koncertekre.

A szolgáltatásokat ráadásul a helyszínen Citypass kártyával 20% kedvezménnyel lehet igénybe venni. Bővebb információ a szolgáltatásról és jegyvásárlás a www.szigetvipboat.com weboldalon.

A szolgáltatás szponzora a Budapest Boat Show, partnerei a Sziget Fesztivál, a Wiking Yacht Club és a GMedia Kft.

hajójár

(Turizmus Panoráma Bulletin)