Münchenbe induló Kálmán Imre EuroNight egy része Salzburgtól külön kocsikkal közlekedik Zürichbe, Svájc legnagyobb városába.
 

A Kálmán Imre EuroNight a Keleti pályaudvarról menetrend szerint 20:40-kor indul, és a Győrön, Bécsen, Salzburgon, Innsbruckon és Feldkirchen át közlekedő közvetlen kocsijai 8:20–kor érkeznek meg Zürichbe. Visszaúton Zürichből a közvetlen kocsik 21:40-kor indulnak, a Keleti pályaudvarra pedig 9:19-kor fut be a Kálmán Imre EuroNight-tal – közölte a MÁV-Start.

Az éjszakai vonatra a jegyárak az előző évhez képest nem változtak: háromágyas fülkében utasonként 69,90 eurótól, kétágyasban 89,90 eurótól vásárolhatók meg a SparNight menetjegyek. Az osztrák éjszakai vonatok példáját követve, a hálókocsis utasok ezen a járaton is maguk állíthatják össze a reggelijüket.

Budapest és Zürich között a közvetlen hálókocsit 2009 decemberében vezette be a MÁV-Start, és szinte azonnal a legnépszerűbb, legtöbb utast vonzó szolgáltatássá vált. Sikerének egyik oka, hogy a fapados repülők csak Svájc nyugati részeibe közlekednek, buszok pedig egyáltalán nem.

A koronavírus-járvány előtti utolsó évben a zürichi hálókocsit több mint 13 ezer utas vette igénybe, az átlagos kihasználtság 93-94 százalék volt. Tavaly nyáron, abban a másfél hónapban, ami a közlekedést lehetővé tette, minden korlátozás ellenére is az átlagos kihasználtság 70 százalék volt, és több mint 1200 utas választotta a hálókocsit – közölte a vasúttársaság.

(forrás:turizmus.com)