Újabb rekord előtt Németország turizmusa

Forrás: MTI

Az idei első félév augusztus 9-én megjelent adatai szerint a belföldi és a külföldi vendégek száma is jelentősen emelkedett a német szálláshelyeken.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kimutatása szerint a legkevesebb tíz fő elhelyezésére alkalmas kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal 214 millióra nőtt a január-júniusi időszakban. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5 százalékkal 38,6 millióra, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4 százalékkal 175,4 millióra nőtt. „Az adatok robbanásszerű fejlődést mutatnak, Németország soha nem volt még annyira népszerű célpont a szabadidős turizmusban és a konferenciaturizmusban, mint az idén” – nyilatkozott Guido Zöllick, az országos szálloda- és vendéglátóipari szövetség (Dehoga) elnöke.
Az ágazatot a bérek emelkedésével együtt járó gazdasági fellendülés mellett az április óta tartó meleg idő is támogatja, így az év második felében is jók lehetnek az eredmények, és 2018 sorban a kilencedik rekordév lehet.

A személyi költségek növekedése és az egyre nagyobb munkaerőhiány azonban lassítja a növekedést – mondta a szakmai szervezet vezetője.

Németországban hozzávetőleg 45 ezer kereskedelmi szálláshely és 165 ezer vendéglátóhely működik a Dehoga statisztikái alapján. A turizmusban és a gasztronómiában együtt nagyjából 1,8 millióan dolgoznak. Az ágazat forgalma tavaly megközelítette a 85 milliárd eurót (27 370 milliárd forint).