Forrás: MTI

Az egyre növekvő utasforgalom kiszolgálására új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren – jelentette be a város polgármestere pénteken, amikor üdvözölte az idei 500 ezredik utast, Fekete Dániel középiskolást, aki a Wizz Air járatával Milánóba utazott.

Papp László azt mondta, az új utasterminál tervezésére még ebben az évben kiírják a pályázatot.

Évről évre növekszik a debreceni légikikötő utasforgalma: az évtized elején alig több mint tízezren vették igénybe egy év alatt a debreceni repülőtér szolgáltatásait, tavaly 380 ezren utaztak, idén pedig év végéig az utasszám várhatóan meghaladja a 600 ezret.

Vajda János, a repülőtér igazgatója hozzátette: folyamatosan fejlesztenek a területen, a jelenlegi terminál bővítése azonban elérte a végső határát.
Idén mind a charterforgalomban, mind a menetrend szerinti – Wizz Air és Lufthansa – járatokon nőtt az utaslétszám, a hatóságok pedig Európa egyik legbiztonságosabb repülőterévé nyilvánították a debrecenit – mutatott rá.

Radó András, a Wizz Air Hungary Zrt. kommunikációs menedzsere azt mondta, légitársaságuk utasforgalma dinamikusan nő Debrecenben, a közelmúltban köszöntötték a másfélmilliomodik utasukat, és az idei 500 ezredik utas is a Wizz Air járatát választotta.

Jelenleg 14 úti cél érhető el közvetlenül Debrecenből, a közkedvelt üdülőhelyekre, szigetekre télen is indítanak járatokat – fűzte hozzá.