Törvénytelen a Croatia Airlines dolgozóinak sztrájkja

Forrás: MTI

Újabb fordulat: törvénytelennek nyilvánította a Croatia Airlines pilótái, utaskísérői és technikusai sztrájkját a zágrábi megyei bíróság azzal az indokkal, hogy a szakszervezet nem jóhiszeműen járt a vállalattal folytatott kollektív szerződések megújítására vonatkozó tárgyalások során.

A Croatia Airlines sztrájkjáról korábban már beszámoltunk. A bíróság szerint amennyiben a szakszervezetnek valóban szándékában állt volna megújítani a 20 hónappal ezelőtt lejárt kollektív szerződéseket, akkor folytatta volna a tárgyalásokat a vállalat vezetésével. Ezt azonban elutasította, miután a Croatia Airlines nem tett eleget minden követelésének. A szakszervezet ügyvédje bejelentette, hogy a legfelsőbb bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Az állami tulajdonban lévő vállalat alkalmazottai múlt héten pénteken jelentették be, hogy augusztus 8-án reggel 6 órától beszüntetik a munkát. Magasabb béreket, jobb munkakörülményeket, valamint új kollektív szerződést követelnek. A bíróság ezt megelőzően ítélethozatalig ideiglenesen betiltotta a sztrájkot.

A Croatia Airlines igazgatósága arra figyelmeztette a szakszervezeteket és minden dolgozót, hogy csak a sztrájk első napja mintegy hétezer utast érint, és minden nap 800 ezer euró veszteséget jelent a vállalatnak. Mivel azonban nem sikerült megegyezésre jutni a szakszervezettel, a légitársaság bírósághoz fordultak.

Zágráb kisebb-nagyobb megszakításokkal évek óta stratégia partnert keres a légitársaságnak, egyelőre sikertelenül. A légitársaság első féléves vesztesége 79,6 millió kuna volt (3,4 milliárd forint), ami 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Utasainak száma 5 százalékkal nőtt, közel 950 ezerre. A dolgozók követelései évente 53 millió kuna (2,2 milliárd forint) többletet jelentene a vállaltnak, amelyet elmondásuk szerint nem tudnak előteremteni.

A Croatia Airlines vezetőségének még 2016 szeptemberében lejárt a mandátuma. A légitársaságot ideiglenesen megbízott igazgató vezeti. Azóta az illetékes minisztérium háromszor írt ki pályázatot új igazgatósági tagok és elnök megválasztására. Ebből kettőt megsemmisített, a februárban kiírt legújabb pályázatot pedig még nem zárta le.