Forrás: g7

Tavaly hat európai légitársaság ment csődbe, bár nem volt köztük olyan fajsúlyos szereplő, mint a 2017 őszén leállt Air Berlin.

Korábban történt

A Budapestről Rómába repülő Alitalia például már másfél éve csődvédelem alatt működik, és egyelőre nem körvonalazódik megnyugtató megoldás a problémáira. A magyar főváros és London Southend között közlekedő Flybe kétségbeesetten keres egy befektetőt, amely megmenti a bedőléstől. A súlyosan eladósodott Norwegiannal kapcsolatban időről időre felvásárlási hírek kapnak szárnyra, míg másoknál, például a Finnairnél a zuhanó részvényárfolyam utal az üzleti problémákra. A magyar utazók számára kevésbé jelentős fejlemény, de Izland mindkét légitársasága is súlyos gondokkal küzd a Bloomberg cikke szerint.

Az év eleje azért kritikus az európai légitársaságok számára, mert ekkor repülnek a legkevesebben, a cégek pedig örülnek, ha nem égetik el tavasztól őszig megtermelt nyereséget. Ilyenkor a legnagyobb a veszélye annak, hogy egyszerűen elfogy a pénzük, és nem tudnak többé felszállni. A Malév például 2012. február elején dőlt be.

(Turizmus.com)