Tavasszal már utazhatunk az emeletes KISS vonatokkal

 

Március 15-én áll forgalomba az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon.

A KISS motorvonatokat gyártó Stadler tájékoztatása szerint módosul az első 11 jármű szállítási ütemezése. Márciusban, áprilisban, májusban egy-egy, júniusban hét emeletes vonat lesz utasforgalmi próbaüzemre kész, a tizenegyedik jármű augusztusban indulhat el. A Stadler biztosította a vasúttársaságot arról, hogy a további 29 motorvonatot a tervezett ütemben szállítja le.

Március 15-én az első KISS motorvonat az előírt vizsgálatokat, típusteszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában megkezdi az utasforgalmi próbaüzemet a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon.

Áprilistól már a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon is találkozhatunk az új emeletes vonattal, amikor a második próbaüzemre kész jármű is forgalomba áll. A májustól-augusztusig érkező emeletes vonatok is ezen a két elővárosi vonalon közlekednek majd.

Az eredeti tervek átütemezését előre nem látható körülmények tették szükségessé – jelezte a vasúttársaságnak az emeletes motorvonatokat gyártó Stadler.

Közlésük szerint a tavaly májusi esőzések az egyik beszállítójuk németországi üzemét oly mértékben sújtották, hogy a motorvonatok ajtórendszerének gyártását le kellett állítaniuk. A kasseli gyárban a gyártás jelenleg is nehézkesen folyik. Emiatt a szerződés szerinti tizenegyedik járművet csak augusztusban tudja leszállítani a Stadler.

Az ütemezés módosításának másik oka, hogy a gyártó cég alvállalkozói munkaerőhiánnyal küzdenek, ami lelassította a munkafolyamatokat.

A Stadler tájékoztatása szerint a 40 KISS emeletes motorvonat gyártására vonatkozó keretszerződés második és harmadik üteme változatlan, további nyolc KISS még idén év végéig, a fennmaradó 21 emeletes motorvonat pedig 2022 végéig forgalomba áll.

A járművek beérkezésével a MÁV-START a teljes Budapest elővárosi forgalomban a korszerű Desiro, FLIRT és KISS motorvonatokkal szolgálja majd ki utasait.

(Turizmus.com)