Sztrájk készül a British Airways-nél

A Brit Közforgalmú Pilóták Egyesületénél (Balpa) a szavazók jelentős többsége a munkabeszüntetés mellett szavazott, ami zt jelenti, hogy sztrájk készül a British Airwaysnél – tákékoztatott az Airportal.

A Balpa által képviselt British Airways pilóták 93 százaléka szavazott a sztrájk megtartása mellett, ráadásul a részvétel is nagyon magas, 90 százalékos volt. A Balpa mintegy 500 pilótát képvisel a BA-nél a 4500-ból, egy esetleges sztrájk elsősorban a londoni és gatwicki üzemet érintené.

A sztrájk időpontját legkésőbb két héttel annak megtartása előtt kell bejelenteni, így a mostani helyzet szerint legkorábban augusztus 6-án lehet munkabeszüntetéssel számolni. A sztrájk napját egyelőre nem jelentettek be, ennek egyik oka, hogy a British Airways a szavazás eredményének közlése után azonnal a brit legfelsőbb bírósághoz fordult jogorvoslatért, a társaság a szavazás eredményét akarja érvényteleníttetni. Az első meghallgatás kedden várható.

Brian Strutton, a Balpa vezetője azt mondta, az eredmény azt mutatja a British Airways-nek, hogy sokat kell még javítania az általa a pilóták fizetése kapcsán megkezdett munkaügyi vitában kialakított ajánlatán, ha el akarja kerülni a sztrájkot a nyár kellős közepén. Hozzátette: nem akarnak kellemetlenséget okozni az utasoknak, ezért kezdték el már tavaly novemberben tárgyalásos úton rendezni a kérdést, de a légitársaság úgy döntött, hogy egészen a nyári hónapokig húzza el a megbeszéléseket.

A British Airways 11,5 százalékos béremelést ajánlott a pilótáknak három éves idősávban, az emelés mértéke jelentősen meghaladja az infláció mértékét. A szakszervezet azonban úgy látja, a BA már nem a túlélésért küzd, ezért a dolgozóknak nagyobb részben kellene részesülniük a profitból.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség szerint a sztrájk naponta akár 50 millió dollárjába is kerülhet a légitársaságnak.

(Napi Turizmus)