Forrás: turizmus.com

Immár 25. alkalommal indulunk hosszú tömött sorokban a Hajógyári-sziget felé, hogy aztán egy hétre magunk mögött hagyjuk a szürke hétköznapokat és egy valószerűtlenül színes világba csöppenjünk.

A „Szabadság Szigetén” bár nagyon sok minden megnőtt és megváltozott, még mindig érvényesek az 1993-ban meghirdetett szlogenek: „itt mindent szabad, de semmit nem muszáj”, mert idén is „kell egy hét együttlét”, augusztus 9–16. között.

S hogy mekkorát fejlődött az elmúlt években, azt a számok mutatják képletesen. 1993-ban 43-ezer fizetős néző érkezett – 2016-ban 496-ezren voltak a Szigeten, 1993–ban az egy hét alatt volt 200 koncert, 80 film és 40 színházi előadás – manapság naponta van ennyi program a Szigeten, és a műfajok száma is hihetetlenül megsokszorozódott. 1993-ban 26 milliós költségvetésből gazdálkodtak a szervezők – a jubileumi Sziget 6.3 milliárd forintból áll össze. Az elmúlt 24 évben összesen 7 millió 928 ezer látogató volt kíváncsi Magyarország legnagyobb turisztikai attrakciójára. És a 25. Szigeten várják a szervezők a kezdetektől számított 8 milliomodik látogatót…

S hogy mik a fesztivál elévülhetetlen erényei?  Felrajzolta Budapestet a nemzetközi fesztiváltérképre. A legmenőbb és legismertebb hazai márka lett, s mára ez a legismertebb magyar márka a nagyvilágban is. És ma már a Sziget a kulturális sokszínűség szinonimája is.

Hoz egy csomó pénzt az országnak. A Szigetre érkező látogatók több mint 13 milliárd forintot költenek el Magyarországon, miközben a rendezvény költségvetésének kevesebb, mint 1%-a közpénz, addig a fesztivál által generált adó és járulék bevétel a támogatás majd 100 szorosával, közel 5 milliárd forinttal gazdagítja évről évre a központi költségvetést.

Magyarország legnagyobb turisztikai attrakciója, amely egy hét alatt megtermeli az ország egy teljes évben történt külföldi vendégéjszakáinak közel 5%-át. S ha összegezni akarunk, akkor a 24 év szigetes heteit összeadva mintegy 7 millió vendégéjszakát hozott a hazai turizmusnak.

Kádár Tamás, a Sziget cég operatív vezetője – akit az alapító, főszervező Gerendai Károly immár az utódjaként mutatott be a sajtó képviselőinek a 25 éves fesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján – kiemelte, hogy idén is több száz pályamű érkezett szerte a világból az Art of Freedom pályázatára. A projekt alkotói elképesztő fantáziával álmodják meg évről évre a fesztivál legkülönlegesebb építményeit, szobrait, installációit. A pályázóknak és a felkért közreműködőknek köszönhetően így idén is művészi alkotások tömkelege díszíti majd a Szabadság Szigetének főbb tereit és apróbb szegleteit.

A Sziget tovább fejleszti a már megkezdett környezettudatos tevékenységét, a fenntartható fesztiválozás és ennek kommunikációja terén. Ettől az évtől kezdve megtiltják az összes vendéglátóhelynek az eldobható műanyag evőeszközök és tányérok használatát. Helyette fából és lebomló anyagból készült termékeket kell, hogy használjanak. Mostantól a kereskedőknél sem lehet majd műanyag zacskókban vásárolni, hanem papír vagy más lebomló anyagokból készültet kell használniuk. A környezetvédelmi akciók bevezetésében és a szelektív hulladék lebonyolításában mintegy 50 önkéntes vesz majd részt.

A fenntarthatóság mellett több fontos üzenet is megjelenik a Szabadság Szigetének zászlaján. 2017-ben a Sziget is csatlakozott az Európai Fesztiválszövetség (Yourope) Take a Stand nevű kezdeményezéséhez. Ennek lényege, hogy a fesztiválozó közönséget meggyőzze a fiatalabb generációk kulcsszerepéről a jelen és jövő közéletének formálásában. A Take a Stand olyan kulcskérdésekre próbálja felhívni a figyelmet – és ezáltal ösztönözni a társadalmi párbeszédet –, mint a közügyekben való szerepvállalás, a kulturális tolerancia, a kisebbségekkel szembeni szolidaritás és a folyamatos és kölcsönös tanulásra való nyitottság. A kezdeményezés mögé – a Sziget mellett – számos egyéb nagynevű fesztivál is felsorakozott már, köztük a Roskilde, az EXIT, vagy a Lollapalooza.

Kádár Tamás elmondta azt is, hogy a fizetésekkor korábban alkalmazott kártyás és órás lehetőségek mellett idén – egy újítás révén – már mobil applikációval is lehet fizetni. A kártyaegyenleg, kártyatörténet, letiltás funkciók mellett bankkártyával is feltölthető az egyenleg. Sőt, vendégeink idén közvetlenül a mobil applikáción keresztül igényelhetnek Festipay kártyát, amit a jegybeváltásnál kézhez kapnak. Így teljesen elkerülhetik a sorban állásokat a Festipay feltöltőpontoknál.

(Turizmus Panoráma Bulletin)