Kiváló szezont tudhat maga mögött az Anubis Travel, a növekedés meghaladja az 50 százalékot – tájékoztatott Ahmed Bahgat, az Anubis Travel ügyvezetője.

A növekedés elsősorban Rodosz, Kréta és Egyiptom vonatkozásában kiemelkedő, illetve nagyon erősen teljesített a tour operator új desztinációja, Törökország is.

Idén első alkalommal az utazásszervező két chartert is indított Törökországba hétfői és pénteki napokon, melyek a kezdetektől fogva teljes kihasználtsággal üzemeltek. Az elérhető, megfizethető áraknak, nagyszerű ár-érték aránynak köszönhetően ez a tendencia a júniust is jellemezte.

Harmadik szezonját érte meg az Anubis Travelnél a két népszerű görög sziget, Rodosz és Kréta, ahova a legnagyobb kapacitással rendelkeznek a piacon: Rodoszra heti 260, Krétára heti 189 hellyel gazdálkodnak idén.

Egyiptomba heti két charter közlekedik sikerrel, szerdán és vasárnap. Bár felmerült az igény további járatok forgalomba állítására, az utazásszervező stratégiájának megfelelően úgy döntött: a minőség érdekében idén is marad az eredetileg tervezett kapacitásoknál, nem bővít last minute charterekkel, ami esetlegesen visszavethette volna a színvonalat.

Mallorca is szinte teljes kihasználtsággal teljesített eddig, ebben a relációban az utazásszervező a Kartago Tours-szal és az IBUSZ-szal közös charteren kínálja a helyeket.

(Turizmus Panoráma Bulletin)