Pozsonyi kiflit, puncsot, forralt bort, karácsonyi mézbort, palacsintát, forró grogot és sült kolbászt is kínálnak Pozsonyban a karácsonyi vásári forgatagban.

Sikeresek a hagyományos nemzeti ételek, többek között a káposztaleves, az édességek sorát pedig a mézeskalács nyitja, majd a legkedveltebb az ostya és a laska.

Az eddigi statisztikák alapján Pozsonyban idén soha nem látott tömegben szórakoznak a Fő téren és a Ferencesek terén kialakított, száz standból álló vásárvárosban. Két karácsonyfát díszítettek fel, a Fő téren egy 17 méter magas lucfenyő, az óvárosi önkormányzat vásárán pedig egy 16 méteres ezüstfenyő magasodik, és mutatja az utat a vásározóknak.

Korcsolyapálya és a pozsonyi vár

A vidéki kézművesiparosok fűzfavesszőből, fából, bőrből, üvegből és méhviaszból készült termékeiket kínálják a pulton. A nagyszínpadnál a rendezvény idején több száz előadó lép fel.

A vásár központi helyszínének tőszomszédságában, a Prímási téren jégpályán is róják a köröket a korcsolyázók.

Idén először a pozsonyi karácsonyi vásárt új helyszínre, a pozsonyi várra is kiterjesztették, ahol a történelmi épület udvarán hagyományteremtő céllal tartanak karácsonyi vásárt november 27. és december 18. között.

A vásár, amely idén a szokásosnál csaknem egy héttel korábban kezdődött, december 23-ig tart, hazánkból vonattal két és fél óra alatt oda érhetünk.

 

Bódi Ágnes
a szerző cikkei 

(Napi Turizmus)