Forrás: AIRportal.hu

Az általános pilótahiány az Emirates háza táján is egyre nagyobb probléma, ezért az óriás-légitársaság több konkurensétől is átvenne ideiglenesen vagy véglegesen hajózószemélyzetet.

 

Korábban történt

A dubaji központú cég növekedését leginkább nem az emelkedő kerozinárak, vagy az új gépek átvételének csúszása hátráltatja, sokkal inkább a világszerte tapasztalható, így hozzájuk is elérő általános pilótahiány – olvasható az Airportal.hu oldalon.

A cég ezért a Bloomberg birtokába jutott belső feljegyzés szerint a veszteséggel küzdő szomszédjától, az Etihad Airwaystől, vagy a 2018-ban norvég koronában ismételten milliárdos mínuszt összehozó Norwegiantől és akár a Hong Kong Airlinestól venne át ideiglenesen vagy véglegesen pilótákat.

Az abu-dzabi székhelyű Etihadtól az Emirates már tavaly június óta kölcsönöz repülőgép-vezetőket, most azonban a számuk még jobban emelkedhet.

A dokumentum szerint a légitársaság emellett felvette a kapcsolatot a pénzügyi gondokkal küzdő HNA-csoporthoz tartozó Hong Kong Airlinesszal is, tőlük csak időlegesen kölcsönöznének olyan pilótákat, akik jelenleg is az Airbus gyár valamelyik, lehetőleg széles törzsű típusán repülnek.

Ez nagyban megkönnyítené az A380-asra történő átképzésüket, így elég hamar munkába állhatnának az öböl-menti cég útvonalhálózatán.

A feljegyzésben ugyanakkor az is szerepel, hogy a cég egyáltalán nincs rossz helyzetben, és vonzó munkahelynek számít a pilóták körében. Sok más légitársasággal ellentétben ugyanis jók a pénzügyi mutatóik, a cég szilárd lábakon áll. Ennek köszönhetően megvan a lehetőségük, hogy válogassanak, és még így is viszonylag gyorsan tegyenek szert jól képzett pilótákra.

Ezt jól alátámasztják 2019 első hónapjának statisztikái, a cég 52 újonc pilótát vett fel, és folyamatosan több, számukra megfelelő jelentkezést kapnak, mint ahány kadétot befogadni és oktatni tudnak.

A dokumentum nyilvánosságra került részleteit az Emirates nem kívánta kommentálni, csak annyit közöltek, jelenleg elég pilótájuk van az üzemelés biztosításához, de folyamatosan várják a képzett jelöltek pályázatát.

Az említett cégek közül a Hong Kong Airlines a kínai újévhez kapcsolódó szabadságolások miatt nem válaszolt a megkeresésekre, az Etihad Airways pedig ugyancsak nem kívánt az ügyben nyilatkozni.

A Norwegian viszont válaszában kifejtette, a munkaerőpiacon nem szokatlan, hogy egy vállalat dolgozói munkaviszonyuk alatt is keresik az újabb és újabb tapasztalatszerzési lehetőségeket, kihívásokat, akár más cégeknél is.

Az utóbbi két cégnél az elvándorlást csak ösztönzi, hogy a racionalizálási intézkedések részét képezik a létszámcsökkentések, és senki sem szeretne munka nélkül maradni, ezért inkább maga távozik, ha van rá lehetősége.

Tim Clark vezérigazgató tavalyi nyilatkozata szerint az áprilisban kezdődő nyári csúcsidőszakban 100-150 pilótának tudnának bármikor munkát adni.

A feljegyzés azonban még ennél is nagyobb hiányról ír, eszerint az áprilistól 2019 végéig tartó időszakban akár ötszáz további pilótára is szüksége lenne a légitársaságnak.