Szerző: Sponga Mónika

Forrás: turizmus.com

Kárpátalját Ukrajnától külön brandként kezeli a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács. Törekvései mellett a régió vonzerőiről és az ukrán válság helyi turizmusra gyakorolt hatásáról is szó esett az Utazás kiállítás szakmai napján.

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács 2014-es alakulása óta mára több mint 250 szervezetet számlál tagjai között. Céljuk, hogy hitelesen és hatékonyan képviseljék a kárpátaljai magyarság turisztikai törekvéseit. Kárpátalját Ukrajnától külön brandként kezelve a turisták felé üzenetük: „Önök Ukrajnába jöttek, azonban mi mindent megteszünk, hogy Kárpátaljáról menjenek haza” – halhattuk Berghauer Sándortól, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnökétől az Utazás 2017 kiállítás szakmai napján.

 

Kapu Ukrajnába

Előadásából megtudhattuk, hogy a Kárpárpátalja régió 12 777 négyzetkilométes területével kiváló földrajzi adottságú, hiszen 4 országgal és 2 ukrajnai járással határos, így lényegében kaput jelent Ukrajnába.

A turistaforgalom 2011 óta folyamatos növekedést mutat: a hivatalos statisztika szerint 2016-ban 405 ezren érkeztek a régióra. Ám ez az adat nem pontos – tett hozzá Berghauer –, mert nem számlálja például a magánutakat. Véleménye szerint több mint egymillió turista érkezhetett 2016-ban Kárpátaljára. Terveik között szerepel, hogy a közvetlen tagok saját felmérései és visszajelzései alapján készítenek statisztikát. Ezek a belső adatok pedig hűen tükrözik majd, milyen irányba haladnak.

Az elnök szerint az már biztosan látszik, hogy az ukrajnai válság hatására az ország idegenforgalmi súlypontja áthelyeződött a biztonságosabb Kárpátaljára. Ez a belföldi és külföldi turisták részéről egyaránt megfigyelhető.

 

Az egészségturizmustól a falusi nyaralásig

Kárpátalján két fő szezon van. Nyáron érkezik a turisták 40-45 százaléka, köszönhetően annak, hogy az érintetlen tájak és a nemzeti parkok sokasága ideális helyszínt kínálnak a természetjárásra, túrázásra. A természeti változatosság kedvez a síelni vágyóknak is: 69 működő sípályájuk jelenleg leginkább a belföldi turistákat vonzza, ugyanakkor a vízum eltörlése nagyban átrajzolhatja Kárpátalja és egész Ukrajna turizmusát.

A régió központi turisztikai terméke az egészségturizmus, mely csúcspontját a szovjet időszakban érte el, azonban 2016-ban is kiváló eredményeket mutatott kiemelkedően magas, átlagosan 12,5 vendégéjszakával. Összesen 55 egészségturisztikai létesítményt számlálnak, fő helyszíneik a Szolyvai és a Munkácsi járás.

A magyar közönség számára talán legnagyobb vonzereje a falusi turizmusnak van, melynek két fajtáját különböztetik meg a régióban: a hegyvidékit és síkvidékit. Ez utóbbi főként a magyarlakta területekre fókuszál, így Berghauer szerint szívesebben kötik az etnoturizmus fogalmával. Legnépszerűbb területnek a Beregszászi járás számít, ahol a Feszty Árpád-emlékév alkalmából tavaly júniusban színes programsorozatot szerveztek.

Az etnoturizmus kiaknázásával céljuk közé tartozik a magyar kapcsolatok erősítése is, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács kapcsolatban áll a FATOSZ-szal, melynek március végi konferenciájára ők is hivatalosak.

A tanács turisztikai terveinek megvalósításában hatalmas segítségnek számít az Egán Ede gazdaságélénkítő program.

(Turizmus Panoráma Bulletin)