Forrás: turizmus.com

Jövő év március végétől naponta ötször lehet eljutni Budapestről Varsóba a LOT lengyel légitársaság gépeivel.

Mától már az interneten is elérhetők a jegyek az újabb varsói járatra a LOT lengyel légitársaságnál. 2018. március 25-től, vagyis a nyári menetrend kezdetétől naponta öt járat közlekedik a LOT színeiben Budapest és Varsó között.

A legújabb járatot este 19.45 órakor indítja Budapestre a lengyel légitársaság, amely 1 óra és 25 perces repülés után 21.10 órakor érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A kanadai gyártmányú Bombardier Dash-8 Q400 típusú, 78 személyes légcsavaros gázturbinás gép személyzete Budapesten alszik, majd a váltószemélyzet másnap reggel 7.00 órakor viszi vissza a gépet Varsóba, ahol 8.20 órakor szállnak le.

A menetrend illeszkedik a LOT által üzemeltetett hosszú távú járatok csatlakozásához, hiszen a lengyelek Boeing 787 Dreamliner típusú gépeivel egy sor távoli utazási célpont is elérhető Varsóból. Így például azoknak, akiknek valamilyen okból nem felel meg a nyáron induló budapesti LOT-összeköttetés New Yorkba vagy Chicagóba, azok ezeket a városokat elérhetik akár Varsón keresztül is. A LOT-tal egyébként számos országba el lehet jutni Madagaszkártól kezdve Mexikón és Kubán át egészen Indonéziáig. Az új, napi ötödik járat azonban elsősorban a Távol-Keletre igyekvőknek jelent versenyképes átszállási lehetőséget.

„A Budapest Airport nevében nagy örömmel üdvözlöm a LOT napi ötödik járatának elindítását a magyar fővárosba” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója, aki kifejtette: „Az új járatnak köszönhetően a budapesti utasok hozzáférhetnek a LOT lengyel légitársaság Varsóból induló hosszú távú, Boeing B787 Dreamliner típusú gépekkel teljesített járataihoz. Az új budapesti járat elsősorban az ázsiai LOT-desztinációk felé tartó utasoknak jelent optimális átszállási lehetőséget, például Japánba, Kínába vagy Szingapúrba, és az egyre növekvő észak-amerikai járathálózat is elérhető válik a számukra Varsón keresztül.”

„Magyarország az egyik legfontosabb piacunk a régióban, ezért örömmel alakítjuk ki az eddiginél is rugalmasabb és kényelmesebb menetrendünket. Idén jelentettük be, hogy egész évben közvetlen járatokat fogunk üzemeltetni Budapestről New York JFK-re és Chicagóba, de egyre több olyan magyar utast is regisztrálunk, akik élvezni kívánják az előnyt, amelyet a LOT járatain való utazás kínál varsói átszállással, szemben a túlzsúfolt nagy nyugat-európai csomópontokon történő átszállással” – mondta Adrian Kubicki, a LOT kommunikációs igazgatója.

(turizmus.com)