Az Euromonitor International ismét összeállította a világ 100 legnépszerűbb városi desztinációjának listáját a 2015-ös adatok alapján. A sorrend a nemzetközi turistaérkezések számát veszi alapul. A lista élén Hongkong, Bangkok, London és Szingapúr áll, Budapest a 49. helyet foglalja el, Prága a 22., Bécs a 31.

Az elemzők szerint a top 100 városban átlagosan 5,5%-os forgalombővülést regisztráltak 2014-ről 2015-re, ezzel túlszárnyalva a globális turistaforgalom 4,3%-os növekedését. 2015-ben a legnagyobb növekedést a japán városok érték el, míg a közel-keleti és nyugat-európai desztinációk többsége általában nem teljesített túl jól.

A lista élén, akárcsak egy évvel korábban, ismét Hongkong áll, messze megelőzve összes versenytársát, 26,6 millió nemzetközi turistaérkezéssel. Hiába esett itt vissza közel 4%-kal a forgalom egy év alatt, és hiába nőtt közben a második helyezett Bangkokban 10%-kal, a két város külföldi vendégforgalmában még így is majd’ 9 milliós a különbség.

Az adatok szerint Budapest a 49. a globális versenyben, 3,7 millió vendégérkezéssel, és kiemelkedő, 7,6%-os forgalombővüléssel. Az indonéziai Denpasar áll közvetlenül előttünk, a mexikói Cancun pedig mögöttünk. Ha megnézzük a versenytársaink teljesítményét, azt láthatjuk, hogy Prága közel hétmillió külföldi vendégérkezéssel a 22., de a 31. helyen álló Bécs is jócskán megelőz minket 5,7 millió turistaérkezéssel.

Érdemes itt ugyanakkor megjegyezni, hogy a szálláshely-statisztikák szerint Bécs megelőzi Prágát, vagyis a több turistaérkezés nem feltétlenül generál több vendégéjszakát, pedig ez utóbbi pontosabb fokmérője egy város turisztikai teljesítményének, mint a külföldi vendégérkezések száma. Ennek ellenére érdemes komolyan venni az Euromonitor adatait, mivel az mindenképp kiolvasható belőlük, hogy hiába növekszik fantasztikus mértékben a magyar fővárosban a turistaforgalom, ettől alig marad el valamivel két versenytársunk teljesítménye. Vagyis belátható időn belül nem valószínű, hogy utolérjük vagy megelőzzük azokat.