Az EP közlekedési és turisztikai bizottságának (TRAN) első alelnökévé választották Ujhelyi Istvánt, ezzel előléptetve a harmadik alelnöki pozícióból – közölte a magyar EP-képviselő irodája.

A tájékoztatás szerint az MSZP politikusának kinevezését mindegyik frakció egyhangúan támogatta.

A TRAN-bizottság vezetői tisztségeinek újraosztására azért volt szükség, mert a korábbi első alelnök lemondott a pozíciójáról, hogy a szociáldemokrata frakció szakkoordinátori feladatait láthassa el a jövőben.

A közlekedési és turisztikai bizottságnak így először lesz magyar első alelnöke.

Az első alelnök helyettesíti a szakbizottság elnökét az EP-bizottsági üléseken, minden hivatalos eseményen, illetve képviseli a szakbizottságot az elnök akadályoztatása esetén.

(Turizmus.com)