Forrás: turizmus.com

Eltérő mértékben fejlődik a volt keletnémet és nyugatnémet tartományok turizmusa a legfrissebb statisztikák szerint.

Németország újraegyesítésének 29. évfordulójára érdekes közleményt adott ki a német szövetségi statisztikai hivatal. Az egykori keletnémet és nyugatnémet tartományok turizmusának fejlődését (a berlini adatokat figyelmen kívül hagyva) vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy míg az újraegyesítés utáni években a „volt NDK-s” terület vendégéjszaka-számai emelkedtek gyors léptekben, addig 2008 és 2018 között az ország nyugati részének turizmusa fejlődött jobban.

Ebben a tíz évben a volt keletnémet tartományokban átlagosan 18%-kal nőtt a vendégéjszakák száma (82,6 millióra), a többiben pedig közel 29%-kal (362,5 millióra). A Németország teljes területén regisztrált vendégéjszakaszám 478 millió volt 2018-ban, ez 29,3%-kal több, mint tíz évvel korábban.

A teljes képhez persze az is hozzátartozik, hogy a volt keleti tartományok 1993-ban még csak 32,6 millió vendégéjszakát regisztráltak, 25 év alatt tehát 154%-os növekedést sikerült elérniük. A „volt NSZK” területén 33%-os volt a fejlődés ez idő alatt.

Az elmúlt tíz évben a legnagyobb növekedést a tartományi jogállású városokban mérték (Hamburg 88%, Berlin 85%, Bréma 57%), míg a leggyengébb ütemben az egykori keletnémet Türingiában (7%), az ország nyugati részén található Rheinland-Pfalzban (12%), valamint a Keleti-tenger és Lengyelország határolta Mecklenburg-Elő-Pomerániában (12%) nőtt a vendégéjszakák száma.

Az összes vendégéjszakaszámot tekintve Bajorország, Baden-Württemberg és Észak-Rajna-Vesztfália jár az élen.

Érdekes megállapítás azonban, hogy a lakosok számát alapul véve Mecklenburg-Elő-Pomeránia az ország legkedveltebb turisztikai úti célja, hiszen itt 19 vendégéjszaka jut egy lakosra, míg például Bajorországban csak alig 8 éj.

Az elmúlt 25 évet figyelembe véve ez a tartomány produkálta az egyik legnagyobb növekedést (200%) is Berlin (341%) és Hamburg (262%) után.

A német statisztikai hivatal teljes közleménye ITT olvasható.