Konzulátus nyílt Houstonban

(Napi Turizmus)

Külgazdasági és konzuli képviseletet nyitott meg Szijjártó Péter az egyesült államokbeli Houstonban – írta az MTI.

Nyitóbeszédében a külügyminiszter azt mondta, hogy a héten vitathatatlanul új dimenzióba kerültek a magyar-amerikai kapcsolatok, és ezt a lendületet tovább kell vinni. Ennek jegyében már a hetedik képviseletet nyitja meg Magyarország az Egyesült Államokban Washington, New York, Chicago, Los Angeles, San Francisco és Miami után. Szijjártó szerint a magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténet.

Az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon, az Európai Unión kívül a második legjelentősebb kereskedelmi partnere és első számú exportpiac. Texas állam az amerikai tagállamok között az első helyen áll a külgazdasági kapcsolatok bonyolításának tekintetében. Magyarországnak a tagállamok közül a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, a legtöbb import innen érkezik Magyarországra, a magyar export szempontjából pedig az amerikai államok közül ez a harmadik. Tizenkilenc texasi vállalatnak van magyarországi beruházása, összesen 320 milliárd forintértékben, és összesen 7100 munkahelyet hoztak létre Magyarországon. Szijjártó célként nevezte meg, hogy a kifejezetten magas hozzáadott értéket előállító, a legkorszerűbb technológiákat alkalmazó houstoni és texasi vállalatok magyarországi beruházásait tovább növeljék. Ehhez segítséget nyújtanak Európa legalacsonyabb adói. Az amerikai beruházók által a legolvasottabbak közé tartozó Site Selection magazin a világ legjobb tíz befektetési célpontja közé sorolta Magyarországot.

A Fortune magazin listáján szereplő, leghatalmasabb ezer vállalat közül 84 található meg Texasban , ezen belül 33 Houstonban. A külügyminiszter szerint a képviselet megnyitását az is indokolja, hogy Texasban 3 ezer magyar él. Nekik eddig nagyon messzire kellett utazni, ha a magyar állammal kapcsolatos ügyet kellett intézni. Most jóval egyszerűbb lesz számukra a kapcsolattartás az anyaországgal. Már a májusi európai parlamenti választáson leadhatják szavazataikat a houstoni konzulátuson is. Szijjártó kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal a politikai szövetségét is megerősítette Magyarország a héten, Donald Trump elnök és Orbán Viktor miniszterelnök találkozójával, azonban fontos, hogy a kapcsolat ne egyközpontú legyen, ne csak Washingtonra korlátozódjon. Ehhez pedig személyes jelenlét szükséges.

(forrás: MTI)

 

a ‘külföld’ rovat további cikkei