Forrás: Magyar Építők

Öt új osztrák-magyar határátkelő kivitelezői közbeszerzése jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

Korábban történt

A hirdetményekből kiderül, hogy Rajka és Németjárfalu, Kőszeg és Rőtfalva, Zsira és Locsmánd, Várbalog és Féltorony, valamint Fertőrákos és Sopronpuszta között fejlesztik a közlekedést. Az Osztrák–Magyar Együttműködési Program monitoringbizottsága tavaly októberben döntött arról, hogy mely átkelők fejlesztését támogatja. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Németh Zoltán, a Győr- Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke akkor elmondta, hogy közel 20 kilométer út épül vagy újul meg a két oldalon csaknem mintegy ötmilliárd forintból. Az államtitkár Magyarország történelmi örökségeként említette, hogy határai viszonylag nehezen átjárhatóak. Míg a kontinens nyugati felén átlagosan 2-4 kilométerre, addig nálunk több mint 20 kilométerre vannak egymástól az átkelők. Ennek javítását Magyarország kiemelt feladatként kezeli.

Németh Zoltán korábban a Kisalföldnek elmondta: a vasfüggöny felépítése előtt a zsira–locsmándi volt az egyetlen magasabb rendű összekötő út Közép-Burgenland délkeleti és Győr-Moson-Sopron délnyugati része között, amelyet azonban a locsmándi fürdő megépítése óta az átmenő forgalom nem használhatott, így nagyot kellett kerülniKőszeg–Rőtfalva (Rattersdorf) vagy Kópháza–Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) felé. A szintén Győr-Moson-Sopron megyei Várbalog és Féltorony között jelenleg nincs aszfaltozott út. A fejlesztés elkészülte után ez a szakasz nagyobb baleset esetén akár menekülő útvonalként is használható lesz. Fertőrákos és Szentmargitbánya között – ugyancsak Győr-Moson-Sopron megyében – keskeny és rossz állapotú a burkolat. Ez a beruházás nemcsak az ingázók számára nélkülözhetetlen, hanem a 2015 óta Európai Örökség címet viselő Páneurópai Piknik Emlékpark megközelíthetőségét is javítja. A megyét érintő negyedik projekt Rajka és Németjárfalu között indul, ahol jelenleg csak földút van.

Németh Zoltán szerint a megfelelő összeköttetés megépítése több települést közelebb hoz az M15-ös gyorsforgalmi úthoz, javítja Rajka, valamint a Fertő tó és Bécs kapcsolatát, s az M15-ösön vagy az M1-es autópályán bekövetkezett baleset esetén terelő útvonalként is használható lesz. A közbeszerzési értesítő szerint a Vas megyei Kőszeg és Rőtfalva között a tervezett nyomvonal új határmetszési ponttal jön létre. Az új út a magyar oldalon a 87-es főutat köti össze az osztrák oldalon futó B61-es úttal, tehermentesítve a meglévő szűk keresztmetszetű kőszegi határállomást és az ausztriai Rőtfalva belterületi szakaszát.

(Turizmus.com)