Kassán 20 perc alatt jut el az utas a parkolótól a repülőig

Forrás: turizmus.com

Parkolás pár lépésre a termináltól, 30 kg-os poggyászsúlyhatár, s az autónkból kiszállva 20 percen belül már a repülőgépen ülhetünk – ilyen előnyökkel járhat, ha Kassáról repülünk külföldre.

Miskolcról, Debrecenből, Nyíregyházáról és Ungvárról érkeztek utazási irodások a kassai repülőtér bemutatkozó programjára, amelyre lapunk is meghívást kapott.

Első látásra meglepődtünk a repülőtér viszonylag kicsi, egyszintes épületén. Végigjárva azonban a két terminált, nem éreztük hiányát semminek. Roppant kényelmes, hogy közvetlenül a létesítmény mellett, szó szerint pár lépésre van a parkoló. Bent praktikusan kialakított, természetes megvilágítású terek fogadják az utasokat, akik négy vendéglátóegység – étterem, bisztró, kávézó és borozó –, a business lounge és két reptéri shop szolgáltatásait vehetik igénybe várakozás közben. Túl sokat azonban nem kell várakozni, ami ­– mint vendéglátóink hangsúlyozták – a kassai repülőtér egyik nagy előnye. Itt nem kell számítanunk tumultuózus jelenetekre, hosszas sorban állásra, mi több, állításuk szerint olyan gyorsan zajlik a becsekkolás, az útlevél- és csomagellenőrzés, hogy a parkolótól mindössze 20 perc leforgása alatt eljuthatunk a repülőgép fedélzetére. Az autó pedig 7 napig szabadon parkolhat a reptéri őrzött parkolóban.

Több mint 500 desztináció egy átszállással

A feltörekvő légikikötő forgalma 2018-ban túllépte az 500 ezer utast, s ugyan ma még csak 10 ezerre tehető az innen utazó magyarok száma, számuk folyamatosan nő. A kassai repülőtér többségi (66%) tulajdonosa, a bécsi és a máltai repülőteret is üzemeltető Flughafen Wien Group nagy potenciált lát a határon túli területek, köztük Észak-Magyarország, Kelet-Ukrajna és Dél-Lengyelország megszólításában, számításaik szerint a vonzáskörzetben 2,5 millió ember él. A magyarok iránti kitüntető figyelmet az is jelzi, hogy a repülőtér honlapján a szlovák, német és angol mellett magyarul is elérhetőek az információk – hangsúlyozta Jana Tomkova marketing és üzletfejlesztési menedzser.

A repülőtér dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy 2013 és 2018 között több mint a duplájára, 237 ezerről 542 ezerre nőtt az utaslétszám. Tavaly mintegy 370 ezren használták a menetrend szerinti járatokat, és közel 170 ezren utaztak a charterjáratokkal. Mint megtudtuk, minden idők legjobb nyári szezonját teljesítették, csaknem 40 százalékos növekedéssel az egy évvel korábbihoz képest. Összesen 10 ország (köztük Görögország, Spanyolország, Olaszország, Horvátország és Tunézia) 19 desztinációjába közlekedtek chartergépek, a legnépszerűbb úti céloknak Antalya, Burgasz és Hurghada bizonyultak. Figyelemre méltó, hogy 2018-ban úgy tudott 9 százalékot meghaladó forgalomnövekedést elérni a repülőtér, hogy a Wizz Air májusban három útvonalát (Köln, Tel-Aviv és Doncaster) bezárta Kassáról; a német összeköttetést október végétől sikerült pótolni az Eurowings járatnyitásával.

Jelenleg hat fuvarozóval (Austrian Airlines, Czech Airlines, Eurowings, LOT, Turkish Airlines, Wizz Air) Prága, Bécs, Varsó, London Luton, Isztambul, Düsseldorf és München célállomásokra utazhatunk Kassáról. Prágába hetente tízszer, Londonba pedig naponta indul gép, és utóbbi desztináció tovább erősödik áprilistól a Ryanair heti három új, London Southendre közlekedő járatával (az útvonal megnyitását vélhetően a májusi jégkorong-világbajnokságra időzítették, amelynek Kassa lesz az egyik házigazdája). Összességében azonban egy átszállással több mint 500 desztináció érthető el a szlovák város nemzetközi repülőteréről, ami nem kis részben a világ legnagyobb járathálózatával büszkélkedő Turkish Airlinesnak köszönhető, amely 2016-ban Kassát választotta szlovákiai bázisául.

Miért érdemes Kassáról repülni Isztambulba?

A Turkish Airlines hetente négyszer, Airbus A319-essel köti össze Kassát és Isztambult, két reggeli járata kedden és pénteken közlekedik, jó csatlakozást kínálva elsősorban az USA és Kanada irányába, míg a vasárnaponként és szerdán induló két esti járata a Közel-Kelet és Ázsia felé biztosít rövid várakozási idővel átszállást – ismertette a lehetőségeket Mehmet Senyurt, a légitársaság sales managere. Érdekesség, hogy a nyári szezonban charterjáratokat is üzemeltetnek innen Antalyára. A gépek átlagosan 75 százalékos (nyáron 90 százalék feletti) töltöttsége indokolja, hogy a következő évben heti hatra tervezik emelni járatszámot.

A nyaralni indulók és a sok csomaggal útra kelők számára jó hír, hogy akár 30 kg-os poggyászt is feladhatnak, ha Kassáról repülnek a török légitársasággal (összehasonlításképpen Budapestről indulva 20 kg a poggyászsúlyhatár). Mi több, exkluzív szolgáltatásként a Turkish Airlines távolabbi városokból, például Miskolcról, Debrecenből vagy Nyíregyházáról érkező utasai ingyen használhatják a business lounge-t. A csoportok további előnyöket élvezhetnek: a busz közvetlenül a terminál előtt parkolhat, ami megkönnyíti a ki- és berakodást, elkülönített gyorsító sávot és útlevél-ellenőrzést, valamint elsőbbségi beszállást biztosítanak számukra, és a légitársaság egyik munkatársa személyesen is segíti, hogy flottul menjen a becsekkolás – sorolta az előnyöket Mehmet Senyurt.

A repülőtér Kassától délre fekszik, ami kényelmes a Magyarország irányából érkezőknek, mert nem kell átkelniük a városon. Miskolcról jelenleg autóval körülbelül másfél óra az út, de ez érdemben fog csökkenni, ha megépül a magyar oldalon is az autópálya (2021-re ígérik), és nem kell majd kerülgetni a kamionokat. A határtól már autópálya visz a kassai repülőtérig, amely délelőttönként nagyon csendes tud lenni, mint például a mi látogatásunk alkalmával is, ugyanis ezekben az órákban nem érkeznek és indulnak járatok.